A Banca Românească is csökkenti átmenetileg a törlesztőrészlet kamatát.

George Maior lemondását elfogadta az államfő.
Mert kizárólag Oroszországot tartja felelősnek az ukrajnai helyzetért.

Hat évig húzódott a stratégiai privatizációk pere. Négy évet kapott Kerekes Gábor is.

Többek között ez volt az első sepsiszentgyörgyi magyar-román vitafórum egyik következtetése. Meg az, hogy nem olyasmit kéne ünnepelni, ami a másik fél számára sértő.

Korrupcióval és okirat-hamisítással gyanúsítják.

A nemzetközi pénzintézet már jelezte: ellenzi a magáncsődtörvény tervezetét, de a frankhitelek lejesítésével sem ért egyet.

Nincs háttéralku a Fidesz és az RMDSZ között és a Demokrácia Központok finanszírozását sem szüntetik be. A Bukaresti Rádió ezzel ellentétes híradása egyszerű álhír.

Az ár mezőgazdasági területeket öntötte el, a lakosság nincs veszélyben a bánsági Lieblingen történt gátszakadás miatt.

Ítélet született a Tőkés László nagyváradi irodájának falára kitűzött székely zászló ügyében: reklámzászló kitűzése miatt büntetik az EP-képviselőt.

Egy bukaresti aukciósház kínálatában szerepel a két történelmi ingatlan. Az áruk összesen egymillió euró.

A román regionális jelképekbe nem kötnek bele. A magyarokat viszont folyamatosan üldözik.

Mert még mindig vannak, akik nem nézik jó szemmel, hogy vagyunk.

Mert féltik a lakosok egészségét.
Legalábbis egyelőre meg nem erősített információk szerint ez a forgatókönyv is fölmerült

Az oknyomozó blog folytatásokban közli az 1990-es években tartott találkozósorozat részleteit.

Öt Hargita megyei helyszínen vizsgálódnak az ügyészek.
A neheze csak most jön: az EU gyámkodását elutasító szélbal győzött, de egyedül nem tud kormányt alakítani.

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.