// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Visszakerült a Kemény családhoz a marosvécsi kastély

// HIRDETÉS

Hetven év után visszakerült Kemény János báró leszármazottaihoz a marosvécsi kastély. Itt alakult az Erdélyi Helikon.

Kedden délelőtt vették át a marosvécsi kastély kulcsát a Kemény család jelenlévő tagjai. Noha az utóbbi hetekben új épületekbe költöztették a betegeket a kastélyban évtizedekig működő Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központból, az egészségügyi intézménynek mégsem sikerült teljesen kiköltöznie az átadás napjára.

Kedden délelőtt jelen volt Nagy Kemény Géza és Vécsi Nagy Zoltán (báró Kemény János unokái) és a család más tagjai, valamint Pokorny László, a rehabilitációs központ igazgatója.

Az örökösöknek nem nagyon tetszett, hogy az egészségügyi központnak még nem sikerült kiköltöznie a kastélyból, de később sikerült megállapodni, a felek pedig aláírták az átadási-átvételi jegyzőkönyvet, amelynek értelmében a Központ november 1-jéig haladékot kap a kiköltözésre.

A kulcsok átvétele után az örökösök pezsgőt bontottak, Vécsi Nagy Zoltán rangidősként köszönő szavakat mondott, s biztosította a jelenlévőket, hogy a visszakapott kastélyt a köz szolgálatába állítják, híven nagyapjuk szelleméhez. Azt is elmondta, hogy Kemény János irodalmár és mecénás szelleméhez méltó módon hasznosítják majd a kastélyt, és már vannak támogatóik egy kulturális központ kialakításához.

A kastély homlokzatára, a bejárat fölé kitűzték a Kemény család címerével díszített zászlót.

Az 1228-ból származó marosvécsi várat II. Rákóczi György adományozta Kemény János hadvezérnek, a későbbi fejedelemnek 1663-ban öt faluval együtt. Jelenlegi formáját a 19. század végén nyerte el. Az 1930-as évektől báró Kemény János és felesége lakott a kastélyban, ahol az Erdélyi Helikon társaság is megalakult és rendszeresen találkozókat tartott. A második világháború végén a Kemény család elmenekülni kényszerült, a helybéliek pedig kifosztották a kastélyt. Az utóbbi hatvan évben fogyatékosok otthonává alakították.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro