A második világháború végén került a fővárosban megőrzésre a Mikes családtól.
Visszakapják tulajdonosai, az erdélyi Zabolán élő Mikes család tagjai a Zabolai ménes című festményt, amely 1944-ben került az akkori agrártárcához és az utóbbi időben a Földművelésügyi Minisztériumban volt látható.
A nagy méretű, 3,5-szer 5,5 méteres festményt, Tadeusz Ajdukiewicz alkotását jelképesen szerdán adta vissza Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Simon Attila István közigazgatási államtitkár a család képviselőjének, Roy-Chowdhury Gergelynek.
„Ritkán van olyan pillanat, amikor az ember egyfajta történelmi igazságtételnek a részese lesz, most azonban ez történik, hiszen visszaadunk egy festményt annak a történelmi Mikes családnak, amelynek sorsa elválaszthatatlan Erdélytől és a magyar történelemtől egyaránt" - hangsúlyozta a miniszter.
Felidézte: a kép esete sok szempontból jól példázza azt is, hogy a magyar nemesi családoknak Erdélyben milyen hányattatás jutott.
Az alkotást a rendelkezésre álló iratok szerint Bánffy Dániel minisztersége alatt, 1944-ben adta át megőrzésre Mikes Ármin, de csak 1985-ben jegyezték be azt az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium vagyonleltárába.
Az előzményiratok alapján a festmény visszaadását az örökös Roy-Chowdhury Katalin először 1994-ben kérte, majd azt 2001-ben és 2007-ben is megismételte. Érdemben az utóbbi két megkeresés iratai állnak rendelkezésre, ez alapján 2002-ben csak a kormányváltás miatt maradt el a festmény átadása, 2007-ben azonban a földművelésügyi tárca az átadást már nem találta megalapozottnak.
A kép az állami vagyonról szóló 2007. évi törvény alapján állami vagyonnak minősült, a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolta, visszaszolgáltatásáról a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács dönthetett. Egy 2013 végén megjelent kormányrendelet azonban változtatott a helyzeten, mert megfordította a bizonyítást a vitatott tulajdonú műkincsek esetében: már nem a volt tulajdonosnak vagy örököseinek kell igazolniuk tulajdonjogukat, hanem az államnak kell egyértelműen bizonyítania, hogy ezek a műkincsek az állam tulajdonában állnak. Ezt követően vált lehetővé a festmény átadása.
Az MNV Zrt. a Földművelésügyi Minisztérium kérésére megvizsgálta a festmény jogi helyzetét és ennek alapján olyan igazolást adott ki, hogy az nem áll az állam tulajdonában. Az igénylő Roy-Chowdhury Katalin a rendeletnek megfelelően igazolta, hogy a festmény utolsó ismert tulajdonosának, Mikes Ármin grófnak a leszármazottja és örököse. Ennek alapján fia, Roy-Chowdhury Gergely részére a minisztérium kiadja a festményt, amelyet rövid időn belül el is szállítanak.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.