// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Végre egy igazán fontos felmérés: mit tenne a boss, ha jönnek a zombik?

// HIRDETÉS

Sok romániai munkavállaló szerint felhúzná a nyúlcipőt.

Vicces kis közvélemény-kutatást készített Halloween alkalmából a BestJobs online álláskereső portál, amelyből kiderül, hogy a romániai munkavállalók nem tartják túl sokra a főnökeiket. Tíz hazai melósból négy például mérget venne rá, hogy a boss lenne az első, aki bepánikolna és megpattanna

egy zombitámadás esetén.

Egy olyan életszerű vészhelyzet esetén, mint egy zombiapokalipszis vagy egy halálos vírus elszabadulása a munkavállalók random túlélőcsoportokat alakítanának ki, amelyekben a lelépett főnök szerepét valaki másra bíznák.

Tízből csak hárman gondolják úgy, hogy egy ilyen helyzetben a főnökük nyugodt maradna, és biztos kézzel koordinálná a mentőakciót. 33 százalék szerint

mindenki a saját bőrét igyekezne menteni,

és nem nagyon törődne senki mással – a szakirodalom őket hívja realistának. Tízből csak négyen (nem az a négy, aki szerint a főnök lelép, ha baj van, hanem másik négy) gondolja úgy, hogy a kollégái biztosan segítenének egymáson, mert a cég, ahol dolgoznak megtanította őket a hatékony csapatmunkára. Azt hiszem, ők a romantikusok.

A megkérdezettek egyharmada szerint egy súlyos incidens nyomán (nem feltétlenül zombitámadás, hanem akár egy tűzvész esetén)

a cégük rövidesen lehúzná a rolót,

egyáltalán nincs ugyanis felkészülve a hasonló esetekre.

Ha netán az irodában rekedne a kis csapat, tízből hatan elég hamar elpatkolnának, a munkáltató ugyanis csak vízről és kávéról gondoskodik, 12 százalékuk kicsit tovább húzná, mert a munkahelyen van gyümölcs és perec, tízből hárman viszont egy hétig is kihúznák, mert van kantin a melóhelyen. (A konzervgyári munkások ebben a körben nem játszanak.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.