Fotó: Románia Alkotmánybírósága/Facebook
Fotó: Románia Alkotmánybírósága/Facebook
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
A román alkotmánybíróság (CCR) 2026. február 18-án 6:3 arányban elutasította a legfelső bíróság (ICCJ) alkotmányossági kifogását, így alkotmányosnak nyilvánította a bírák és ügyészek (a magisztrátus) szolgálati nyugdíjáról szóló törvényt. Ez volt az ügyről tartott hatodik ülés, mert a testület az előző alkalommal szünetet tartott, mivel új dokumentumokat vizsgált meg a legfelső bíróság kérésére.
A reform 15 éves átmeneti időszak alatt fokozatosan a 48 éves nyugdíjkorhatárról 65-re emeli a bírák és ügyészek szolgálati nyugdíjkorhatárát. Annak ellenére, hogy a korhatár növekszik, továbbra is lehetősége marad korengedményes nyugdíjra azoknak, akik legalább 35 év szolgálati idővel rendelkeznek, de ha nem érték el a 65. életévüket, évente 2%-ot vonnak le a nyugdíjukból. A szolgálati nyugdíj nem lehet több, mint az utolsó nettó fizetés 70%-a. Ez azt jelenti, hogy az érintettek idén 49 évesen még nyugdíjba mehetnek, de a korhatár évente egy évvel emelkedik, amíg 2042-ben el nem éri a 65 évet.
A jogszabály elmaradása miatt Románia 231 millió euró uniós helyreállítási forrást veszített el, mivel a különnyugdíjak reformjához kötötték ennek lehívását a PNRR-ből, mivel a jogszabályt 2025. november 28-ig kellett volna érvénybe léptetni, erre pedig Dragoș Pâslaru, az uniós projektek minisztere is utalt még február elején.
Ilie Bolojan ragaszkodott ahhoz a javaslathoz, hogy a szolgálati nyugdíj ne legyen magasabb 70 százaléknál az utolsó nettó fizetésnél, és hogy a reform tartósabb, fenntarthatóbb rendszert eredményezzen. Egy hasonló, korábbi reformtervezetet az alkotmánybíróság már alkotmányellenesnek minősített 2025 októberében, részben azért, mert a kormány nem várta meg a bírói-ügyészi testület (CSM) véleményét. Az újabb változtatások – mint például a hosszabb átmeneti idő – részben erre a döntésre reagáltak. Mivel az alkotmánybírák most alkotmányosnak találták az új törvénytervezetet, a jogszabály Nicușor Danhoz kerül aláírásra és kihirdetésre, ezzel megnyílna az út a tervezet szerinti reform végrehajtása felé.
Románia közigazgatási adóssága 2025 novemberében 1,121 milliárd lejre emelkedett az előző havi 1,116 milliárd lejről a Pénzügyminisztérium által közzétett adatok szerint, írja a Digi24.
Adrian Negrescu gazdasági elemző szerint a legnagyobb probléma az adósság visszafizetése, mivel a gazdaság lassul, a finanszírozási költségek pedig továbbra is magasak. A GDP 60%-át meghaladó arány Romániában először fordul elő, mivel ez az európai szerződésekben és az Európai Unióhoz való csatlakozáskor elfogadott kritériumokban meghatározott riasztási küszöbérték.
A hivatalos adatok szerint az adósság alakulását a szerkezetében bekövetkezett változások befolyásolták. A közép- és hosszú lejáratú adósság 1053 milliárd lejről 1043 milliárd lejre csökkent 2025 októberében, míg a rövid lejáratú adósság jelentősen, 62,783 milliárd lejről 77,788 milliárd lejre emelkedett az előző hónaphoz képest. Az államadósság legnagyobb részét állampapírok képviselik, amelyek összege 905,094 milliárd lej, míg a közvetlen hitelek összege 192,601 milliárd lej. Pénznem szerint a lejben kifejezett adósság 516,36 milliárd lej, az euróban kifejezett adósság 490,4 milliárd lejnek megfelelő összeg.
Az elemző szerint Románia továbbra is elsősorban az állam folyó kiadásainak fedezésére vesz fel hitelt. Véleménye szerint a megoldás az lenne, ha csökkentenék az állami kiadásokat és átszerveznék a közszektort, hogy csökkenjen a finanszírozási igény.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden azt találta mondani, hogy az állam évek óta többet költ, mint amennyit keres, és a különbséget felhalmozódott hitelekkel finanszírozza, majd hozzátette:
Aztán azt is mondta, hogy az adósság nem egyik napról a másikra növekszik, és nem egyetlen döntés eredményeként keletkezik...
A mostani szint az előző évek nagyon nagy hiányainak felhalmozódását tükrözi, amely 2024-ben tetőzött, amikor Románia a GDP 9,3%-át kitevő hiánnyal zárta az évet, amit a nagyon gyenge gazdasági növekedés (0,9%) még tovább súlyosbított. Ezenkívül Románia több éven át expanzív fiskális politikát folytatott és folyamatosan növelte a kiadásokat, elhalasztva a szükséges korrekciókat a választási következmények félelmében.
– nyilatkozta a kormányfő kedden, a közösségi médiában közzétett videójában. A miniszterelnök szerint az alkotmánybíróságnak az a döntése, hogy alkotmányosnak nyilvánította a bírók nyugdíjkorhatárának emelését előíró törvényt, egy létfontosságú lépés az egyenlőtlenségek orvoslásában, amelyek rontották az emberek állam iránti bizalmát, majd bejelentette, hogy márciusban törvényjavaslatot terjeszt elő ezeknek a korrekcióknak a folytatására.
Mint mondta, azért küzdött, hogy az indokolatlan kiváltságoknak ne legyen helye a közszférában, mivel Románia nem engedheti meg magának, hogy 50, 51, 52 éves nyugdíjasai legyenek, az emberek fizikai és szellemi erejük csúcsán. Miután Nicușor Dan elnök kihirdette a törvényt, a kormány minden erőfeszítést meg fog tenni annak érdekében, hogy elkerülje a PNRR-ből származó 231 millió euró elvesztését.
A HotNews megkérdezte a kormányt, hogy mire utalt a miniszterelnök, amikor egy másik törvényjavaslatról beszélt, erre még nem érkezett válasz. Ugyanakkor januárban Bolojan a G4Mediának adott interjújában elmondta, hogy a közigazgatási reform után a kormány a katonai nyugdíjrendszer reformjával is fog foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy a katonai nyugdíjakat is meg fogja-e reformálni, Bolojan miniszterelnök megerősítette ezt, és elmondta, hogy egy ilyen változás a bírók nyugdíjainak mintájára fog történni.
– mondta akkor a miniszterelnök.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.
Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.
Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.
Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.