// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Vége a túszdrámának Cipruson

// HIRDETÉS

Úgy tűnik, nem terrorista az egyiptomi gépeltérítő, csak Ámor üldözöttje.

BRÉKING: A ciprusi külügyminisztérium közleménye szerint vége a túszdrámának: a gépeltérítőt letartóztatták - írja a CNN. A Reuters szerint a férfi feltartott kezekkel kijött a gépből.

Mint ismeretes, eltérítettek egy egyiptomi repülőgépet kedden, 55 utassal és a hétfős személyzettel emberrel a fedélzetén - jelentette a RIK ciprusi állami tévéadó. Az EgyptAir légitársaság gépének a ciprusi Larnaca repülőterén kellett leszállnia.

A repülőgép belföldi járat volt, Alexandriából szállt fel és eredetileg Kairóban kellett volna leszállnia. A Reuters szerint legalább egy fegyveres gépeltérítő tartózkodik a fedélzeten. A pilóta azt közölte a hatóságokkal, hogy egy robbanóövet viselő férfi fenyegette meg.

A gépeltérítő a hatóságokkal folytatott alkudozást követően szabadon engedte az utasok nagy részét: a nőket, a gyerekeket és az egyiptomi állampolgárokat.

Nikosz Anasztasziadisz ciprusi államfő a közszolgálati televízióban rendőrségi forrásokra hivatkozva azt mondta: a gépeltérítése nem terrorista indíttatású. A férfi a jelek szerint személyes okokból térítette el az EgyptAir légitársaság utasszállító repülőgépét - mondta az elnök.

Elmondása szerint a gépeltérítő azt követelte a rendőrségtől, hogy adjanak át egy levelet volt feleségének, aki Cipruson él. Az arab nyelven írt levelet a leszállópályán veszteglő gép ablakán dobta ki.

A ciprusi közszolgálati rádió értesülése szerint a géprabló politikai menedékjogot kért a hatóságoktól. Úgy tudni, hogy volt felesége Cipruson él.

Az al-Ahram című egyiptomi napilap helyi biztonsági erőktől úgy értesült, hogy a férfi az egyesült államokbeli atlantai egyetem professzora.

FRISSÍTVE: A jelenleg Larnakában tartózkodó, Cipruson kényszerleszállást végző egyiptomi gép drámájának a jelek szerint magánéleti oka lehet – közölték az egyiptomi hatóságok. A terroristának hitt férfi neve Ibrahim Szamaha, állatorvos és egyetemi professzor, egyiptomi-amerikai kettős állampolgár.

Szamaha menedékjogot kér Cipruson, méghozzá nem politikai okokból – és a gépet sem ilyen célzattal térítette el. Csak találkozni akart volt feleségével, aki jelenleg Cipruson él, a gépről le is dobott egy arab nyelvű, az asszonynak címzett levelet. Az Index – a Guardianra hivatkozva – közli az egyiptimi külügyminisztérium nyilatkozatát, amellyel a brit lap kérdésére megerősítik a magánéleti motivációt. Imígyen:

„Ez nem egy terrorista, hanem egy idióta. A terroristák bolondok, de nem hülyék. Na ő viszont az.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro