// 2026. január 12., hétfő // Ernő

Váradon nyílhat meg a magyar kórház

// HIRDETÉS

Miután a református püspökség már hatástanulmányt is készíttetett, és telket is vásárolt.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kérése és javaslata nyomán indult meg a kormányzati gondolkodás egy erdélyi kórház építéséről, amely a határon túli magyarok egészségügyi ellátását is segítené – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Zombor Gábor (képünkön), aki korábban arról beszélt: Romániával együtt építene kórházat Erdélyben a magyar állam.

Az egészségügyi államtitkár pénteken ismét nyilatkozott a témában a lapnak, és a szombaton megjelent cikkben elmondta, több helyszínt is vizsgálnak, „nem csak egy elemben gondolkodik a kormány”, egyelõre a terv elõkészítése zajlik. Arra, hogy pontosan milyen költségvetésbõl, mekkora állami szerepvállalással, hol és milyen kapacitással épülhet fel az erdélyi kórház, az államtitkár szerint az év második felében lesz pontos válasz.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) régóta dédelgetett álma egy keresztény kórház megvalósítása Nagyváradon. A zöldmezős beruházás keretében az egyház már megvásárolt egy telket a bihari megyeszékhelyen, ugyanakkor ötszáz oldalas hatástanulmány is készült. A dokumentumot kidolgozó szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy Nagyváradon és a partiumi térségben hiánypótló szerepet töltene be a magánkórház, különösen olyan szakterületek esetében, mint a gyermek¬ és nőgyógyászat.

Csűry István, az egyházkerület püspöke a Krónikának nyilatkozva üdvözölte Zombor Gábor szakállamtitkár nyilatkozatát, szerinte ugyanis az erdélyi kórház ügye nemzetstratégiai jelentőségű. „Tervünket nem adtuk fel, éppen ezért örvendünk, hogy elképzelésünk kormányzati szinten is visszhangra talál. Egyházkerületünk folyamatosan tárgyalást folytat a budapesti minisztériummal és az illetékes államtitkárságokkal a kórházlétesítés ügyében, és örvendenénk, ha az anyaország kormánya támogatna bennünket eme törekvésünkben” – nyilatkozta a Krónikának a királyhágómelléki püspök.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele
Főtér

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme
Krónika

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme

Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Székelyhon

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt
Krónika

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt

Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet
Székelyhon

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet

Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).

// még több főtér.ro