// 2024. október 1., kedd // Malvin
Költségvetés

Vajon miből tervezi duplázni a közszféra béreit a kormány?

Mert az idei költségvetés meglehetősen merészen dobálózik a számokkal.

Egyelőre nem világos, miből fogja a kormány finanszírozni azt az elképesztő mértékű béremelést, amelyről munkaügyi miniszter beszélt a hétvégén.

Lia Olguţa Vasilescu azt mondta egy szombat esti tévéműsorban, hogy a közszférában a 4 000 lejes küszöbig a bérek megduplázódnak, a 4 000 lej fölötti bérek 45 százalékkal nőnek, sőt, a 7 000 lej fölötti fizetések értéke is emelkedik, de nem nagy mértékben.

A miniszter szerint a fizetések növekedését az egységes bértörvény írja majd elő, amelyről ebben az időszakban a szakszervezetekkel egyeztet a munkaügyi tárca. A tervek szerint a törvényt július 1-jéig elfogadnák.

A kormány az idei első két hónapban már végrehajtott olyan bér- és juttatásnöveléseket a közszférában, amelyek finanszírozásáról nem adott pontos magyarázatot. Sorin Grindeanu a nagy fizetések megadóztatását jelölte meg az egyik bevételi forrásként.

Az idei állami költségvetés sarokszámait Klaus Iohannis államfő is kétkedve fogadta, ennek ellenére február közepén kihirdette a törvényt. Iohannis akkor „problémásnak és kockázatosnak” nevezte a költségvetést, amely szerinte túlbecsült bevételekkel operál, másrészt a tervezett kiadások is nagyon magasak. „Reális veszélye van annak, hogy túllépjük a 3 százalékos hiányküszöböt” – fogalmazott az államfő.

Szintén a 3 százalékos hiányküszöb tarthatatlanságára figyelmeztette Romániát nemrég az Európai Bizottság is. Az EB szerint a 3 százalék túl optimista cél, becslésük szerint Románia idei költségvetési hiánya 3,6 százalékos, 2018-ban pedig 3,9 százalékos lesz. A pénzügyminisztérium válaszában leszögezte: Románia mindenképpen tartani fogja a hiánycélt.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro