Úgy tűnik. Igaz, nem magyar, hanem román zászló alatt. De sízni így is jól lehet majd, ha minden megvalósul.
Kezdjük egy kicsit messziről. Trianon után, ugye, Magyarország elvesztette a hegyeit. Majd két évtizednyi hegytelenséget követően, a bécsi döntések után az ország visszakapta az elvesztett hegyek egy részét, és tekintettel arra, hogy 1936-ban Garmisch-Partenkirchen adott otthont a téli olimpiának, a magyar sportvezetők úgy gondolták, itt a kiváló alkalom, hogy megteremtsék a magyar síparadicsomot, ahol akár majd téli olimpiát is lehet szervezni.
Nosza, neki is álltak, szétnéztek a visszakapott területeken, és úgy találták, hogy a Radnai-havasok lábánál elhelyezkedő Borsafüred kiváló helyszín lehet egy magyar olimpiai síközpont megépítésére. Nem is teketóriáztak sokat, és 1944 februárjában állt is a központ alapja, persze, további fejlesztésekre lett volna szükség.
Igen ám, de a történelem közbeszólt, ahogy szokta: Magyarország a vesztesek oldalán zárta a háborút, Észak-Erdély odalett, a románok átvették ugyan a síparadicsomot, de nagyon nem erőlködtek a további fejlesztéseken, és a magyar álom szétfoszlott, mint a köd. A történetet Killyéni András sporttörténész dolgozta fel igen alaposan, akit érdekel, itt olvashat róla részletesen.
És akkor ugorjunk, egész pontosan 2019. február 20-ig, amikor egy többé-kevésbé verőfényes szerdai délelőttön kiállítást szerveztek Kolozsváron, a Szabók bástyájának kiállítóterében: a magyar síparadicsom fénykorából származó fotókban gyönyörködhetett… volna a közönség, ha lett volna. Mármint közönség. Ugyanis hamar kiderült, hogy az esemény tulajdonképpen egy kiállításnak álcázott promóciós sajtótájékoztató, ahol Killyéni Andráson kívül jelen volt Borsa város polgármestere, Ion Sorin Timiș is, aki boldogan híresztelte, hogy (és lényegében ez a hír), hogy a turisztikai minisztérium 22 millió eurót ítélt meg a borsafüredi síközpont fejlesztésére, amelyből a tervek szerint egy nyolcszemélyes sífelvonó (amely 1600 személyt képes szállítani óránként), egy 2850 méter hosszú pálya, parkolók és egyéb létesítmények épülnek majd. Tehát, ha minden összejön, úri módon lehet majd sízni azon a helyen, ahova annak idején a magyar Garmisch-Partenkirchent álmodták az illetékesek.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Százas nagyságrendben mérte a kristályt a lebukott szamosújvári drogdíler. Sorin Grindeanu szerint a PSD nem díszlet a kormánykoalícióban.
Százas nagyságrendben mérte a kristályt a lebukott szamosújvári drogdíler. Sorin Grindeanu szerint a PSD nem díszlet a kormánykoalícióban.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.