Ezúttal az MPP fűzné szorosabbra a szálakat az EMNP-vel. A kóla meg a pattogatott kukorica előkészítve, lássuk, ezúttal mire jutnak.
A Magyar Polgári Párt (MPP) székelyföldi politikusai szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) és az MPP-nek össze kell fognia, a két szervezetnek közösen, közös jelöltek állításával kellene készülnie a 2016-os helyhatósági választásokra. Erről keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján beszélt Kulcsár Terza József, a polgári párt Kovászna megyei szervezetének elnöke és Salamon Zoltán Hargita megyei MPP-elnök. Mint beszámoltak, egy belső konzultáció során arra derült fény, hogy a párt tagsága a nemzeti oldal együttműködését támogatja.
„A tusványosi vita során elhangzott a beismerés, hogy tévedés volt az EMNP megalapítása, ám azóta nem történt előrelépés. Mi azon dolgozunk, hogy a két pártot összekapcsoljuk” – szögezte le Kulcsár Terza József. A sepsiszentgyörgyi politikus elképzelhetőnek tartja a két párt fúzióját is, s mint mondta, az összefogás mikéntjéről a novemberi államfőválasztás után mindenképp tárgyalnia kell a két szervezet elnökségének.
Amint arról beszámoltunk, Az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében megszervezett beszélgetésen Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Biró Zsolt MPP-elnök megígérte, a két szervezet elnöksége újra megpróbál egy asztalhoz ülni, hogy tárgyaljon a két szervezet stratégiai együttműködéséről, erre azonban máig nem került sor. A tusványosi beszélgetés során Toró T. Tibor kijelentette, az autonómiát zászlajára tűző két kis pártnak egyesülnie kell, hogy közösen hozzanak létre olyan politikai pólust, melynek az ereje összemérhető az RMDSZ-ével.
Azt is elmondta, a két szervezetnek közösen, közös jelöltek állításával kellene készülnie a 2016-os helyhatósági választásokra. Azt a felvetést, hogy a 2011-ben megalapított EMNP politikusai térjenek vissza a 2008 óta hivatalosan működő MPP soraiba, és így valósuljon meg a szorgalmazott egység, Toró azért tartotta problémásnak, mert az MPP-t – amely nem vett részt az utóbbi két parlamenti választáson – a törvény értelmében bármikor feloszlathatja az ügyészség.
Biró Zsolt kedden a Krónika megkeresésére leszögezte, a polgáriak felhívásában semmi újdonság nincs. „Mi mindenkivel tárgyalni akarunk a nemzeti érdekérvényesítés érdekében, így jött létre az RMDSZ-szel közös paktum is. Furcsálltuk, hogy a nemzeti oldalon nem tudtuk ezt megbeszélni, de nem adtuk fel a reményt, hogy erős jobboldali alternatívát állítsunk fel” – fogalmazott a pártelnök.
Emlékeztetett, a tusnádfürdői szabadegyetemen Toró T. Tibor EMNP-elnök beismerte, hogy hiba volt a jobboldal megosztása. „Azért tartottunk fontosnak egy ilyen gesztust, hogy visszahozzuk a tékozló fiút a nemzeti oldalra” – fogalmazott. Biró hozzátette, a néppárt külön utakon jár, amikor egy „esélytelen elnökválasztáson” indít jelöltet.
Zakariás Zoltán, az EMNP országos választmányának elnöke szintén a Krónikának nyilatkozva elmondta, a néppárt elnöksége nyitott az együttműködésre, és úgy véli, az autonomista szervezetek egységes fellépésére szükség van, és örülnek annak, ha ezt az MPP is így gondolja. Zakariás emlékeztetett, hogy az utóbbi két évben a néppárt több ízben kinyilvánította nyitottságát ezzel kapcsolatban.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.