// 2024. október 1., kedd // Malvin
A bőség zavara

Újabb csavar: Udvarhelyen nem sikerült összegumipókozni az Erdélyi Magyar Szövetséget, az MPP különutas

A helyi politikusok egyszerűen mindent megtesznek mostanában azért, hogy a választók ne unatkozzanak.

Hát mit is lehet mondani, zajlik az élet rendesen az udvarhelyi politikában! Miután alig két héttel ezelőtt kiderült, hogy lezárult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) alkotta pártszövetség hivatalos bejegyzése, és az így létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ezerrel készül a közelgő helyhatósági választásokra, kedden jött a bréking: minden szép és jó, de

Székelyudvarhelyen semmi nem lesz a nagy összeborulásból.

Az egy dolog, hogy helyi szinten még az EMSZ helyi testületét sem sikerült megalakítani a két alakulat helyi képviselőinek a vitája miatt, de kedden az is kiderült, hogy

az MPP saját polgármesterjelöltet indít Székelyudvarhelyen.

A megmérettetést a helyi vezető, Mike Levente vállalta – a részletekért a Székelyhon cikkét érdemes elolvasni. Egyébként két hete derült ki az is, hogy Gálfi Árpádnak, Székelyudvarhely polgármesterének sikerült bejegyeztetnie saját alakulatát, a Székelyudvarhelyért Pártot, amely saját tanácsosi listával nevez be a választásokra. Az is kiderült korábban, hogy az RMDSZ Derzsi Lászlót indítja Gálfi ellen a polgármesteri székért. Izgalmas meccsek lesznek a székelyföldi városban, az már most borítékolható.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro