// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Mostantól négy erdélyi magyar párt harcol azért, hogy nekünk jó legyen

// HIRDETÉS

Az új szervezet a nagy székelyudvarhelyi politikai káoszból született. Egyvalaki most biztosan örül.

Nagy nap ez a mai, legalábbis Gálfi Árpádnak, Székelyudvarhely polgármesterének, aki egy ideje próbálja bejegyeztetni a saját alakulatát, a Székelyudvarhelyért Pártot, és most már egy lépéssel közelebb került a céljához.

Hej, de rögös út vezetett el idáig: arról mi is beszámoltunk, hogy az elöljárót tavaly egy hetekig tartó nyilvános cirkusz után egyszerűen kizárták a Magyar Polgári Pártból (MPP), ezt követően úgy döntött, hogy

egy új párt színeiben pályázza meg újra a polgármesteri széket,

hogy a csapatát is magával vihesse a képviselő-testületbe.

És itt következik a történetben a legabszurdabb csavar: a Magyar Polgári Párt egyik volt politikusa, Koszta Attila arra hivatkozva próbálta megakadályozni az új párt bejegyzését, hogy

az alakulat szeparatista és autonómiapárti.

Most pedig ott tart a pártbejegyzés, hogy a bukaresti törvényszék az óvást lesöpörte az asztalról, a döntés azonban még mindig nem jogerős, tehát Gálfi még mindig nem dőlhet hátra úgy istenigazából.

Baráti összekapaszkodásról ez esetben sem érdemes álmodozni, miután az udvarhelyi elöljáró rendesen összerúgta a port a Magyar Polgári Párt vezetőivel, akik időközben fuzionálni akarnak az Erdélyi Magyar Néppárttal, helyi szinten azonban a két szervezet viszonya sem a legrózsásabb mostanában.

Az RMDSZ közben már hivatalosan is bejelentette, Derzsi Lászlót indítja Gálfi ellen a polgármesteri székért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro