Már ha nem lopják ki belőle, ami ugyebár Romániában elő szokott fordulni.
Jóllakni ezután sem fognak a kórházi betegek, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen már az is nagy dolog, hogy 16 lejben határozzák meg a napi fejadag alsó határértékét. Eddig nem volt minimális érték, a maximális pedig 5 és 20 lej között változott, kórháztól és betegségtől függően. A múlt heti nagybányai botrányból kiderült, hogy egyes kórházak képesek akár napi 3 lejből is kihozni az étkeztetést, amennyiben esély van lenyúlni az erre szánt összeg egy részét, akkor nem sokat teketóriáznak. A Covid-kórházakban napi 10 lejt költenek a fejadagokra – változatos, protein dús,
Az egészségügyi minisztérium közvitára bocsátott tervezete mindezek fényében elég nagy előrelépést jelentene, mivel 16 lejben határozná meg a minimális napi fejadagot, és eltörölné az erre fordított maximális összeget. A kórház természetesen maga dönthet, hogy mennyit áldoz a betegek étkeztetésére, viszont ez az összeg nem lehet 16 lejnél kisebb. Az átláthatóság jegyében a kórházak kötelesek lesznek nyilvánosságra hozni a napi fejadag meghatározott értékét, a vezetőség pedig felelősséget vállal azért, hogy betartja a kórházi betegek egészséges étkeztetésére vonatkozó előírásokat.
A kórházi koszt kérdése már régóta megoldatlan Romániában. Aki volt már kórházban, tudja, hogy az ételek többsége ehetetlen és rendkívül szegényes – tisztelet a ritka kivételnek. A betegek csak azért nem éheznek, mert a hozzátartozók bőségesen ellátják őket,
Legutóbb 2018-ban növelték a napi fejadagra szánt összeget az kórházakban, azóta már csak az élelmiszerárak növekedése és az infláció miatt is elengedhetetlenné vált az újabb emelés.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.