// 2024. október 2., szerda // Petra
Brüsszel

Tusk elé tuszkolták Tudosét

Átláthatóságot ígért az ET elnökének, és azt, hogy csak széles konzultáció után nyúlnak bele az igazságügybe.

Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével találkozott kedden Mihai Tudose kormányfő. Tusk a találkozóból az európai értékek tiszteletben tartásának, valamint a korrupcióellenes harcnak a fontosságát emelte ki:
 
A felek a korrupcióellenes harc kapcsán megegyeztek abban, hogy minden törvénykezdeményezésre csak a döntésben érintettek, valamint a civil társadalom véleményének előzetes meghallgatása után kerülhet sor.
 
A beszélgetés során elhangzott, hogy az igazságügyi minisztérium feladata gyakorlatba ültetni az alkotmánybíróság döntéseit, a kezdeményezéseket pedig ezt követően nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kell elfogadnia az átláthatóság elvének tiszteletben tartásával.
 
A találkozón szóba került a Moldovai Köztársaság uniós csatlakozásának kérdése, valamint Románia közelgő EU-elnöksége is. A miniszterelnök Románia állandó brüsszeli képviseletének székhelyén úgy nyilatkozott: 
  • tárgyalópartnereit az ország stabilitásáról biztosította, 
  • nagyon határozottan megerősítette, hogy nem vezetik be az üzleti forgalomra kivetett plusz adót,
  • és vállalta, hogy a kormány tartja a 3%-os kültségvetési hiánycélt.
A miniszterelnököt fogadta kedd este Brüsszelben Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke is, ezzel ért véget Tudose miniszterelnöki minőségében tett első külföldi útja. A találkozóra elkísérte Victor Negrescu, európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter és Luminiţa Odobescu, Románia állandó brüsszeli képviseletének vezetője. A találkozó napirendjén többek között Románia közelgő EU-elnöksége szerepelt. 
 
Korábban Tudose találkozott Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével és Corina Creţuval, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosával.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro