// 2026. október 16., péntek // Gál

Temes megye önkormányzata építene új hidat Magyarország és Románia között

// HIRDETÉS

Persze volt már itt híd korábban is, de a történelem viharai és a két nép megbonthatatlan barátsága elsöpörték.

A Temes megyei önkormányzat megkezdené az idén a régóta tervezett Maros-híd megépítését a magyarországi Magyarcsanád és romániai Nagycsanád között.

A nagyszabású projektet az Európai Unió határon átnyúló együttműködési programjának támogatásával valósítanák meg, az erre vonatkozó egyezményről a napokban kezdődnek meg a tárgyalások a két testvéri kapcsolatot ápoló megye, a romániai Temes és a magyarországi Csongrád között - jelentette be Titu Bojin, a Temes megyei közgyűlés elnöke.

Bojin szerint az együttműködési egyezmény 24 millió eurós keretet jelent mindkét megye számára, amit Temes megye két nagyberuházásra fordítana: az egyik a román-magyar-szerb hármas határnál fekvő Óbében megépítendő regionális zöldség-gyümölcs raktár, mintegy 18-20 millió euró értékben, a fennmaradó összeget pedig a nagycsanádi Maros-híd építésére szánná. A romániai önkormányzati vezető szerint a több mint tíz éve tervbe vett híd elsősorban az áruforgalmat szolgálná.

Az utóbbi években a vallási ünnepek alkalmával ideiglenes kompjárattal teremtettek összeköttetést a határ két oldalán lévő szomszédos települések között.

A Csongrád megyei sajtó beszámolói szerint 2014 májusában Lázár János, aki a Miniszterelnökséget akkor államtitkárként vezette, úgy vélekedett Magyarcsanádon, hogy magyar-román határon átnyúló pályázat keretében, a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban lesz lehetőség a magyarcsanádi Szent Gellért híd újjáépítésére. A híd újjáépítése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tervei között is szerepel.

Az első világháború előtt Magyarcsanádnál ívelt át a Maros felett az Apátfalva és Nagyszentmiklós közötti vasúti híd, az utóbb lebontott híd kőpillérei ma is látszanak a folyóban. Néhány száz méternyire az 1895-ben felavatott és 1940-ben felrobbant közúti híd pillérei is láthatók még a Marosban.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro