// 2024. október 2., szerda // Petra
gyógyszer

Telefonon lehet jelezni a gyógyszerhiányt

Hívással és egy mobil applikációval is, amit betegek egyesületei fejlesztettek ki.

Ezentúl a 0727 341 434-es telefonszámon jelezhetik a gyógyszerhiányt a betegek egy erre tervezett programban. Az autoimmun betegségekkel küzdő páciensek szövetsége, a rákos betegségekkel küzdők szövetsége egy MedARP elnevezésű mobil applikációt fejlesztettek ki, amely valós időben összeköti a gyógyszerek körforgásába bekapcsolódott feleket, hogy az orvosságok minél hamarabb eljuthassanak a betegekhez. 
 
Ugyanakkor telefonközponton keresztül is lehet jelezni a gyógyszerhiányt a 0727 341 434-es számon, de tájékozódni lehet a program működésével kapcsolatban is. A gyógyszertárak a 0730 203 523-as számon kérhetnek bővebb tájékoztatást a program alapelvéről, feliratkozásról, az applikáció működéséről. 
 
Az applikáció újdonságnak számít, egyelőre tesztelik, jövő héttől pedig teljesen működőképes lesz. Eddig mintegy 140 gyógyszertár regisztrált az applikációban, közülük négy forgalmazó is, de van egy gyógyszergyártó is a feliratkozók között – magyarázta az autoimmun betegségekkel küzdő páciensek szövetségének elnöke, Rozalia Lăpădatu. 
 
Az applikáció letöltése ingyenes és bármilyen kezeléshez szükséges gyógyszert lehet majd keresni vagy találni ezen keresztül, a programba az ország bármely gyógyszertára és engedélyezett gyógyszerforgalmazója beiratkozhat. 
 
A legtöbb rákos vagy autoimmun betegséggel küzdő személy az utóbbi időben egyre nehezebben találja meg a számára szükséges gyógyszereket, ezért volt szükség erre a hiánypótló applikációra. 
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro