Kilenc volt tárcavezető is a korrupcióellenes ügyészság célkeresztjébe került. A DNA nem viccel, a kormányfő viszont még mindig politikai befolyást vizionál.
A rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyszabásúbb panamájának főszereplői nyerhetik el méltó büntetésüket, amennyiben megalapozott az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) gyanúja, miszerint az elmúlt tíz év kormányainak szinte össze oktatási, távközlési illetve pénzügyminisztere érintett egy több százmillió eurós szoftverbeszerzési csalásban.
A DNA szerint összesen kilenc volt tárcavezető lehet érintett az ügyben, mivel állítólag néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadtak el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.
A DNA máris kérte a bűnvádi eljárás beindításának jóváhagyását az érintettek ellen.
Bár az exminiszterek cáfolják a vádakat, az ügy ismét csak rávilágít arra, milyen mértékben átszőhette a korrupció a teljes romániai politikumot. Ugyanakkor tekinthető bizonyos mértékig a DNA önigazolási kísérletének is, amellyel saját létjogosultságát igyekszik bizonyítani azáltal, hogy a lehető legrangosabb „trófeákat” mutat be a nagyközönségnek, hiszen minisztereket készül bíróság állítani, ráadásul rögtön egyszerre kilencet.
Közismert tény, hogy Az Európai Unió és az Egyesült Államok is több ízben bírálta a kormányt amiatt, mert nem tartja kellőképpen elkötelezettnek a korrupció elleni küzdelemben. Ez részben nem is alaptalan, hiszen számos kísérlet történt a honatyák korrupcióellenes és vagyonosodást vizsgáló hatóságokkal szembeni megóvására, a parlament immár gyakorlattá avatta, hogy nem adja ki azon tagjait, akik ellen a korrupcióellenes hatóságok vizsgálódnak.
Az Európai Unió nyugati tagállamai többek között éppen a korrupcióellenes küzdelem terén tanúsított hiányosságokkal indokolják, hogy továbbra sem hajlandóak áldásukat adni Románia felvételére a belső határellenőrzés felszámolása nyomán létrejött schengeni övezetbe.
Ez azonban nem zavarja a kormánypártokat abban, hogy a soraikból kikerülő politikusok elleni bűnvádi eljárásokat koncepciósnak, politikai alapúnak minősítsék, amelyek mögött legnagyobb politikai ellenfelük, a szerintük a DNA-t a markában tartó Traian Băsescu államfő áll. (Mint ahogy tette azt Victor Ponta miniszterelnök, amikor kiderült, hogy a nyomozati anyag szerint egy tanú az ő nevét is megemlítette az ügyben).
A korrupcióellenes ügyosztály a mostani üggyel ugyanakkor ismét csak azt jelzi, hogy nem feltétlenül párthovatartozás alapján „csap oda.” A „szoftvergate” ugyanis pártállástól függetlenül két, a politikai paletta ellentétes oldalán álló kormány tagjait is érinti, főszereplői a 2000 és 2004 közötti Năstase-, illetve a 2008 és 2012 közötti Boc-kormányok miniszterei.
Tény ugyanakkor, hogy a baloldali kormány miniszterei közül többen érintettek az éveken át húzódó ügyben, de ez vélhetően annak tudható be, hogy a vonatkozó szerződéseket a Năstase-kabinet idején kötötték meg.
Így a mostani bűnvádi eljárás kezdeményezése tekinthető csattanós válasznak is azokra a vádakra, miszerint a DNA részrehajló. Emellett ismét csak érveket szolgáltat arra a nyugati kancelláriáknak, hogy a nagykorrupció felgöngyölítésére szakosodott igazságszolgáltatási intézményeket tekintsék a leghatékonyabban működő hatalmi ágnak az országban. Kérdéses ugyanakkor, hogy ez és a többi hasonló akció mennyire lesz képes meggyőzni arról őket, hogy az ország valóban elkötelezett a korrupció elleni küzdelem folytatására. A romániai politikum legközelebbi próbatétele az lesz, hogy jóváhagyja-e a parlament a jelenleg honatyai mandátummal rendelkező exminiszterek elleni bűnvádi eljárásokat.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.
… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.
További híreink: végre közzétettek egy átfogó jelentést a pénznyelő közigazgatásról, a PSD pedig bejelentette, hogy visszacsinálná a koalíciót, amit ő maga vert szét…