// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Élni tudni kell

Ştefan cel Mare utódjának tartja magát, köp a törvényekre, és Moldvát követeli egy szucsávai polgár

A rendőrök nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, néha lecsukják – most éppen 24 órára.

Évek óta szinte zavartalanul jár-kel érvényes jogosítvány és szabványos rendszámtábla nélkül egy Suceava megyei férfi, azt állítva, hogy rá nem vonatkoznak Románia törvényei, mivel Ştefan cel Mare unokája. Cornel Cernoschi nevét könnyen megjegyezte a közúti rendőrség, mivel az általa vezetett gépjármű rendszámtábláján is szerepel, így könnyen kiszűrhető a forgalomban. Párszor sikerült elkapni, előfordult, hogy nyolc hónapot töltött rácsok mögött jogosítvány nélküli furikázásért, de ez sem térítette őt jobb belátásra. Ezúttal 24 órára őrizetbe vették, valószínűleg ha szabadul, minden megy tovább, ahogy eddig is. A villanyszerelő férfi évek óta témát ad a sajtónak, nemcsak az ország törvényeinek következetes megszegésével, hanem szokatlan nézetek hangoztatásával is. 2007-ben petícióban fordult a bírósághoz, hogy kérje Moldva kormányzói tisztségét, arra hivatkozva, hogy Ştefan cel Mare leszármazottja. 2010-ben az államelnöki címet követelte Traian Băsescutól. Érvényes személyi igazolványa legutóbb 2012-ben volt, mivel meggyőződése, hogy az állam semmire nem kötelezheti őt, még arra sem, hogy bármilyen hivatalos okmányokkal rendelkezzen. Pszichiáter már korábban jelezte, hogy a férfi kivizsgálásra szorul – úgy tűnik, azóta sem látta szakember.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro