Egyvalamiben csúcstartók vagyunk: ilyen rövid idő alatt ennyit lopni azért már teljesítmény. :)
Persze egyelőre csak a gyanú szerint. De nem zörög a gyanú, ha nem fújja a mutyi.
A DNA főügyésze, Crin Bologa szerint jelenleg máris 64 olyan korrupciógyanús ügyben vizsgálódnak, amelyek a koronajárvánnyal, és az ezzel kapcsolatos közbeszerzésekkel állnak összefüggésben. A legjobban az Unifarm állami vállalatot érintő egyik (!) ügy halad: a héten már vádat is emelhetnek 5–6 személy ellen. Ezt ő (Crin Bologa) mondta így, hogy „5–6 személy ellen” – ezek szerint már ő sem tudja pontosan számon tartani, de a szavaiból az derül ki, hogy már olyan gyanúsított is van, akivel vádalkut kötöttek, tehát aki beismerte, hogy sáros.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség még júniusban vádolta meg az egészségügyi felszerelések beszerzésével és a kórházak felszerelésével megbízott Unifarm igazgatóját, Eugen Adrian Ionelt, hogy 760 ezer euró csúszópénzt kért – egy közvetítőn keresztül – egy orvosi maszkokat és védőfelszerelést beszállító cég képviselőjétől azért, hogy az egészségügyi tárca velük kösse meg a szerződést. Az ügyészek szerint az ügylet 2,3 millió lejes kárt okozott az egészségügyi minisztérium égisze alatt működő cégnek, mivel az említett szerződés alapján megrendelt maszkok még csak nem is voltak EU-konformak, így ezeket vissza kellett küldeni.
És akkor még ott van a további 63 ügy, plusz ami még ezek után jön. Drágába fog fájni nekünk ez a korona…
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.

További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.

… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.

Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.