A jogtalanul kirótt büntetések ügyében a bukaresti nagykövetségekhez és a nemzetközi szervezetekhez (is) fordulnak a székely autonomisták.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívást intézett a Székely Szabadság Napja megbírságolt résztvevőihez, hogy forduljanak bírósághoz a szerintük jogtalan intézkedések ellen.
Az MTI-hez péntek este eljuttatott, Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény szerint a székely szabadság napján mintegy tizenötezer ember
Marosvásárhelyen a székely vértanúk emléke előtt és állt ki Székelyföld területi autonómiája mellett, a szervezők pedig mindenben eleget tettek a gyülekezési jogról szóló törvény előírásainak, és a polgármesteri hivatalhoz benyújtott előzetes bejelentésnek megfelelően jártak el.
„A rendfenntartó hatóságok egyrészt biztosították a rendezvény helyszínén, majd a felvonulás útvonalán a résztvevők biztonságát törvényes kötelezettségüknek megfelelően, másrészt viszont olyan szükségtelen, zaklató intézkedéseket tettek, amelyek a résztvevők állampolgárai jogait sértették, de súlyosan diszkriminatívak is” – állapítja meg az SZNT. A csendőrség eljárását
és felhívást intézett az érintettekhez, hogy a bírságolási jegyzőkönyvek kézhezvételétől számított 15 napon belül forduljanak panasszal a bírósághoz ezen büntetések ellen, emlékeztetve, hogy a bírósági keresetnek felfüggesztő hatálya van.
„Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a jogtalanul kirótt büntetésekkel szemben minden érintett hatékony jogorvoslattal tudjon élni, ugyanakkor a nyilvánvaló jogtiprás tényét közöljük a Bukarestbe akkreditált nagykövetségekkel és különböző nemzetközi szervezetekkel” – fogalmaznak.
A Maros megyei készenléti csendőrség csütörtökön közleményben tudatta, hogy
Bár a csendőrség szóvivője az MTI-nek több ízben megerősítette, hogy nem történt rendbontás, a nagyszámú bírságot azzal indokolta, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre a prefektusi hivatal elé.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.