Görög katolikus templomról van szó. Így akarják behajtani az általuk végzett, senki által sem kért munkálatok árát.
Egy törvényszéki végrehajtó árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei Kásva falu görög katolikus templomát, parókiáját és a hozzájuk tartozó telket – hívta fel a figyelmet Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga emberi jogi szervezet társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Az 1858-ban épített templom kikiáltási ára 810 ezer lej, a parókiáé és a hozzá tartozó teleké pedig 90 ezer lej lesz a jövő hét keddjére meghirdetett árverésen. A törvényszéki végrehajtó azt az összeget próbálja ekképpen behajtani, amelyikkel – egy bírósági ítélet szerint - a helyi görög katolikus közösség tartozik a helyi ortodox közösségnek azokért az átalakításokért, amelyeket az államosítás óta az épületeken végeztek.
Amint a Pro Europa Liga közleménye felidézi, a romániai görög katolikus egyházat 1948-ban betiltotta a kommunista hatalom, vagyonát az ortodox egyháznak adta. Az 1992-ben újraalakult kásvai görög katolikus közösség 13 évi pereskedés után 2008-ban nyerte vissza a tulajdonjogot a hatvan évvel korábban elvett ingatlanai fölött, de azóta sem vehette birtokba tulajdonát. Az ortodox egyház ugyanis peres úton követelte az épületekben elvégzett átalakítások ellenértékét, és a bíróság el is ismerte a követelés nagyobb részének a jogosságát.
A bíróság egy olyan, 498 négyzetméteres falfestménynek az árát is jogos követelésnek fogadta el, amelyet 1998-ban a görög katolikus egyház tiltakozása ellenére festetett az ortodox egyház a per tárgyát képező templom falára.
A Pro Európa Liga a görög katolikus közösség elleni rendszeressé vált diszkrimináció újabb eseteként mutatta be a történetet. Úgy vélte, a görög katolikus egyház jogkövetelésének a meghiúsítása új szakaszba érkezett. Az erdélyi egyházat számára kifizethetetlen kártérítés megállapításával sodorják abba a helyzetbe, hogy ne vehesse birtokba a visszaszolgáltatott javait.
Kép: icr.ro
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.