// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Nicolae Ceauşescu

Száz éve született Nicolae Ceauşescu

Megszállták a zarándokok a Scorniceştien található szülőházát, a csendőrök fékezték meg őket.

A kommunizmust visszasirató nosztalgiapártok – a Szocialista Párt és a Kommunista Párt – képviselői, szélsőbalos ideológiai csoportosulások és elvtársak zarándokoltak el pénteken az Olt megyei Scorniceşti nevű kisvárosba, a kereken száz évvel ezelőtt született Nicolae Ceauşescu szülőházához. Vörös és román zászlókkal, virágokkal valamint ünnepi beszédekkel ünnepelték Románia történetének legnagyobb diktátorát, aki szerintük kiérdemelte, hogy a dák nép szentként tisztelje.

Mivel a pártok között nincs egyetértés a tekintetben, hogy melyik méltóbb a kommunista vezér emlékének ápolására, ezért külön beszédek hangzottak el az Emil Bărbulescu (Nicolae Ceauşescu unokája) által 2010-ben állított szobornál. A szónokok beszédéből kiderült: hősként és az 1989-es forradalom mártírjaként tekintenek a „Kárpátok géniuszára”, akinek a nevéhez olyan építkezések fűződnek, mint a Nép Háza, a Transzfogarasi út vagy a Duna–Fekete-tenger-csatorna.

Românii nostalgici s-au adunat la Scorniceşti de ziua lui Nicolae Ceauşescu

A zarándokokat egyébként csak az udvarra engedték be, a szülőházba nem, a magánterületet felügyelő személyzet pedig kénytelen volt a csendőrség segítségét kérni a látogatók megfékezésére.

Nicolae Ceauşescu egyszerű parasztcsaládba született. Alig 11 évesen kerül Bukarestbe, ahol cipészinasként vállalt munkát. 14 évesen lépett be a Román Kommunista Pártba (PCR), mely akkor illegális szervezetnek számított. Nézeteiért börtönbe zárták, ahol Gheorghe Gheorghiu-Dej cellatársa és védence volt. Miután Romániában a kommunisták hatalomra kerültek, 1947-ben először mezőgazdasági, majd 1950–54 közt honvédelmi miniszterhelyettes lett, Gheorghiu-Dej alatt a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára volt, majd a párthierarchia második embere lett. 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után követte őt a kommunista párt élén mint titkár, majd főtitkár.
Diktatúrája idején tízezrek haltak meg a börtönökben, a Duna-csatornánál végzett kényszermunkában vagy deportálás miatt. A megalomán, műveletlen és becsvágyó kommunista vezető terror és nélkülözés alatt tartotta az egész romániai lakosságot, felszámolta a gondolat szabadságát, urbanizációra kényszerítette a vidéken élőket, üldözte az egyházakat, módszeresen szétverte a társadalmi rétegeket, és máig ható mély nyomot hagyott az emberek gondolkodásában és viselkedésében - írja róla a napokban elhunyt Neagu Djuvara történész.   

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro