Kicsit drágább lesz, de legalább kényelmes: hamarosan Szatmáron is tömegközlekedhetünk SMS-sel.
Várhatóan már júliustól SMS-ben is vásárolhatnak buszjegyet a Szatmárnémetiben utazgatók. A bejelentések szerint a helyi közlekedési vállalat, a Transurban a nyomtatott jegyek használatban tartásával párhuzamosan vezetné be az SMS-ben fizethető buszjegyek rendszerét.
Mind a négy romániai mobiltelefon-társaság hálózatában lehet majd jegyet érő rövid szöveges üzenetet küldeni, a három típusú buszjegy kiváltásához. Ezt attól függetlenül lehet majd megtenni, hogy mobiltelefon-előfizetése van az utasnak, vagy előre fizetett, feltöltő-kártyás opcióval használja maroktelefonját. Jelenleg több ilyen jellegű szolgáltatást nyújtó informatikai céggel is tárgyal a Transurban vezetősége, a helyzet jelenlegi állása szerint az új rendszert használó utas fizeti majd meg a kényelem árát, nem pedig a busztársaság, azaz a mobilon vett jegy nagyjából húsz százalékkal lesz drágább, mint a nyomtatott formában hozzáférhető társa.
A nyomtatott formájában 1 lejért vett kedvezményes jegy így SMS-ben 1,2 lej lesz, a 2 lejes, teljes árú jegy 2,5 lej lesz „mobil-áron”, az 5 lejes napijegy mobilon történő megvásárlása pedig 6 lejbe kerül.
Amint arról beszámoltunk, Erdélyben eddig Kolozsváron és Nagyváradon vezették be a virtuális jegyvásárlás lehetőségét.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.