A Lufthansa egyelőre csak találgat, mi lehetett a motivációja a másodpilótának, de nem valószínű a terrorizmus.
A Lufthansa szerint egyelőre csak találgatnak arról, hogy mi lehetett a Germanwings Airbus A320-asát az Alpoknak vezető másodpilóta tettének motivációja. Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója ezt azok után mondta Kölnben sajtótájékoztatón, hogy a balesetet vizsgáló marseille-i ügyész közölte,
Mint mondta, továbbra is megbíznak a pilótaképzési és kiválasztási programjukban, amelyen a fiatal pilóta is átesett és minden vizsgát teljesített. A pilóta Bremenben és Phoenixben járt képzésre, először légi utaskísérőként dolgozott, hogy ebből fizesse pilótaképzését. Ezt 2008-ban elkezdte, majd több hónapra abbahagyta, végül 2013-ban kapta meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusokra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálatokon, de mindent rendben találtak – tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hogy miért hagyta abba a képzést. Carsten Spohr hangsúlyozta:
A kiválasztás során nem csak a fizikai és kognitív képességeit, de pszichológiai állapotát is vizsgálják a jelentkezőknek. Közölte továbbá, minden pilótájukban teljes mértékben megbíznak. A vezérigazgató elmondta, 2001. szeptember 11-e óta a pilótafülke ajtaját kívülről nem lehet kinyitni, egy hétszámjegyű kód beütése után jelzés érkezik a pilótafülkébe, és onnan lehet kinyitni az ajtót. Ezt a kódot azonban a kapitány nem ütötte be. Mielőtt a kapitány kiment volna a fülkéből,
A 28 éves másodpilótát Andreas Lubitznak hívták, Montabaur német városban élt. A szüleivel élt Montabaurban, de volt egy lakása Düsseldorfban is. A férfi házánál rendőrök csütörtökön rendőrök jelentek meg. Nem ismerik a férfi vallási irányultságát, de nem gondolják, hogy ebbe az irányba kellene elindulni. A nyomozás most arra koncentrál, hogy feltérképezzék a férfi környezetét. A Facebookon viszont már olyan oldal is létrejött azóta, amin az Iszlám Állam hősének nevezik a másodpilótát.
Az MTI megkeresésére Demeter Csaba, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (HUNALPA) az elnöke azt nyilatkozta: diszkont légitársaságok gyakran alkalmaznak kezdő pilótákat, mert költséghatékonyak. A magyar pilóta elmondta, hogy bár egy 630 órányi repülési idővel rendelkező pilóta nem számít tapasztaltnak, a diszkont légitársaságok előszeretettel alkalmaznak kezdő pilótákat, habár ez az adott társaságtól függ. Ezzel arra utalt, hogy a Lufthansa szóvivője csütörtökön közölte: az Alpokban lezuhant német utasszállító másodpilótájának hatszázharminc órányi repülési ideje volt.
A csütörtöki hírek szerint a Germanwings gépén az egyik pilóta még a szerencsétlenség előtt kiment a pilótafülkéből, és nem tudott visszatérni. A magyar pilóták egyesületének elnöke ennek kapcsán elmondta, hogy míg
A 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadás óta a pilótafülkék ajtaja páncélozott ajtó lett, amelyet a repülés ideje alatt folyamatosan zárva tartanak. A páncélajtó kóddal nyitható kívülről, és a pilótafülkéből zárható elektronikai, illetve manuális úton is. Továbbá ha a biztonsági helyzet kritikussá válik a fedélzeten, a légi utaskísérő rendelkezik egy olyan jelszóval, amelyet a pilótafülkébe továbbítva tájékoztatja a pilótákat a helyzetről. Ennek megfelelően vagy kinyitják, vagy zárva tartják az ajtót.
Fotó: Facebook
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.