// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Szándékosan okozta 150 ember halálát az Alpokban lezuhant repülőgép pilótája

// HIRDETÉS

A Lufthansa egyelőre csak találgat, mi lehetett a motivációja a másodpilótának, de nem valószínű a terrorizmus.

A Lufthansa szerint egyelőre csak találgatnak arról, hogy mi lehetett a Germanwings Airbus A320-asát az Alpoknak vezető másodpilóta tettének motivációja. Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója ezt azok után mondta Kölnben sajtótájékoztatón, hogy a balesetet vizsgáló marseille-i ügyész közölte,

a kedden Franciaországban lezuhant német utasszállító másodpilótája vélhetően szándékosan pusztította el a repülőgépet.

Mint mondta, továbbra is megbíznak a pilótaképzési és kiválasztási programjukban, amelyen a fiatal pilóta is átesett és minden vizsgát teljesített. A pilóta Bremenben és Phoenixben járt képzésre, először légi utaskísérőként dolgozott, hogy ebből fizesse pilótaképzését. Ezt 2008-ban elkezdte, majd több hónapra abbahagyta, végül 2013-ban kapta meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusokra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálatokon, de mindent rendben találtak – tette hozzá. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem tudják, hogy miért hagyta abba a képzést. Carsten Spohr hangsúlyozta:

legrosszabb álmukban sem gondolták volna, hogy bármelyik pilótájuk ilyet tesz és nem gondolták, hogy ez kivitelezhető.

A kiválasztás során nem csak a fizikai és kognitív képességeit, de pszichológiai állapotát is vizsgálják a jelentkezőknek. Közölte továbbá, minden pilótájukban teljes mértékben megbíznak. A vezérigazgató elmondta, 2001. szeptember 11-e óta a pilótafülke ajtaját kívülről nem lehet kinyitni, egy hétszámjegyű kód beütése után jelzés érkezik a pilótafülkébe, és onnan lehet kinyitni az ajtót. Ezt a kódot azonban a kapitány nem ütötte be. Mielőtt a kapitány kiment volna a fülkéből,

átadta az irányítást az elsőtisztnek a „you have control” utasítással.

A 28 éves másodpilótát Andreas Lubitznak hívták, Montabaur német városban élt. A szüleivel élt Montabaurban, de volt egy lakása Düsseldorfban is. A férfi házánál rendőrök csütörtökön rendőrök jelentek meg. Nem ismerik a férfi vallási irányultságát, de nem gondolják, hogy ebbe az irányba kellene elindulni. A nyomozás most arra koncentrál, hogy feltérképezzék a férfi környezetét. A Facebookon viszont már olyan oldal is létrejött azóta, amin az Iszlám Állam hősének nevezik a másodpilótát.

Az MTI megkeresésére Demeter Csaba, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (HUNALPA) az elnöke azt nyilatkozta: diszkont légitársaságok gyakran alkalmaznak kezdő pilótákat, mert költséghatékonyak. A magyar pilóta elmondta, hogy bár egy 630 órányi repülési idővel rendelkező pilóta nem számít tapasztaltnak, a diszkont légitársaságok előszeretettel alkalmaznak kezdő pilótákat, habár ez az adott társaságtól függ. Ezzel arra utalt, hogy a Lufthansa szóvivője csütörtökön közölte: az Alpokban lezuhant német utasszállító másodpilótájának hatszázharminc órányi repülési ideje volt.

A csütörtöki hírek szerint a Germanwings gépén az egyik pilóta még a szerencsétlenség előtt kiment a pilótafülkéből, és nem tudott visszatérni. A magyar pilóták egyesületének elnöke ennek kapcsán elmondta, hogy míg

az Egyesült Államokban tilos a pilótáknak egyedül tartózkodni a fülkében, az európai vállalatok esetében ezt nem mindenhol írja elő a szabályzat.

A 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadás óta a pilótafülkék ajtaja páncélozott ajtó lett, amelyet a repülés ideje alatt folyamatosan zárva tartanak. A páncélajtó kóddal nyitható kívülről, és a pilótafülkéből zárható elektronikai, illetve manuális úton is. Továbbá ha a biztonsági helyzet kritikussá válik a fedélzeten, a légi utaskísérő rendelkezik egy olyan jelszóval, amelyet a pilótafülkébe továbbítva tájékoztatja a pilótákat a helyzetről. Ennek megfelelően vagy kinyitják, vagy zárva tartják az ajtót. 

Fotó: Facebook

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

248 km/órával robogott Székelyföld felé
Székelyhon

248 km/órával robogott Székelyföld felé

A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.

// még több főtér.ro