// 2026. április 10., péntek // Zsolt

Szabadlábra helyezték Puigdemontot Brüsszelben

// HIRDETÉS

Persze feltételesen, úgyhogy engedély nélkül nem hagyhatja el az országot. Feltehetően nem is nagyon akarja.

Feltételesen szabadlábra helyezte egy belgiumi vizsgálóbíró Carles Puigdemont volt katalán elnököt és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagját, akik ellen európai elfogató parancsot adtak ki Spanyolországban.

A vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után, hétfőre virradóra azt közölte, hogy Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak. Bírósági engedély nélkül nem hagyhatják el az országot, és 15 napon belül meg kell jelenniük a bíróságon. Tájékoztatniuk kell a hatóságokat a hollétükről, és eleget kell tenniük a rendőrségi vagy bírósági idézéseknek.

A volt katalán elnök ügyvédje nem nyilatkozott újságíróknak a vizsgálóbírói döntés meghozatala után. Carles Puigdemont és volt miniszterei vasárnap adták fel magukat a belga rendőrségen. Spanyolországban lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolják őket.

Katalónia vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét. A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket, és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Puigdemont korábban azt mondta, kész együttműködni a spanyol hatóságokkal, de elvesztette bizalmát a spanyol igazságszolgáltatásban, amely szerinte „átpolitizálódott”. Az európai elfogatóparancs szabályainak értelmében az elfogás helye szerinti állam az elfogás után legfeljebb 60 napon belül köteles az illetőt visszajuttatni abba a tagállamba, ahol az elfogatóparancsot kibocsátották.

Amennyiben az érintett hozzájárul az átadáshoz, úgy az átadási határozatot tíz napon belül meg kell hozni. Uniós szabályozás szerint egy tagállam többek között akkor utasíthatja el a keresett személy átadását, ha már elítélték ugyanazon bűncselekmény miatt, illetékes az adott ügyben, a végrehajtás szerinti tagállamban büntetőeljárás folyik ellene, illetve elévülés vagy amnesztia esetén.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

// még több főtér.ro