A cél az új magyar egység kialakítása.
Stratégiai partnerségre lép egymással az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentette be közös sajtóértekezletén szombaton a két szervezet vezetője, Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke és Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
a két szervezet összefogása pedig egy jelzés értékű első lépés annak az „új magyar egységnek” kialakítása felé, amely hatékonyabbá teheti az erdélyi autonómiaküzdelmet – mutatott rá Tőkés László.
Hozzátette: még tárgyalnak a részletekről, milyen formát adjanak a közös munkának, de elvi egyezség született arról is, hogy az EMNT és SZNT közös küldöttgyűlést rendez az év folyamán.
A megállapodás a korábbi években fel-felbukkanó rivalizálásnak vethet véget, a két 2003-ban alakult, közös gyökerű nemzeti tanács között. A Tőkés László által kezdeményezett autonómiamozgalom (EMNT) székelyföldi hívei 2003-ban az SZNT-t is létrehozták, amely a Székelyföld területi autonómiáját tűzte zászlajára és magát közképviseletként határozza meg. A kezdeti elhidegülés után a két szervezet az utóbbi években több autonómiapárti megmozduláson közösen vett részt.
Tőkés László beszámolt arról, hogy felhívással fordult a Marosvásárhelyen tisztújító küldöttgyűlést tartó Erdélyi Magyar Néppárthoz (EMNP) is, vegye ki részét az autonómia talaján álló új egység létrehozásából.
Az EMNT elnöke azt mondta:
aki mellett az elnökválasztáson 1989 óta példátlan egységben sorakozott fel az erdélyi magyarság.
Tőkés László szerint a témák egyike a kidolgozás alatt álló választási reform lehetne, tekintettel arra, hogy a védnökségével alakult EMNP más állásponton van, mint a konzultációkon részt vevő RMDSZ, amely az öt százalékos parlamenti küszöb megtartásában érdekelt. Az EMNT elnöke szerint ezt három százalékra kellene csökkenteni, vagy a kisebbségek számára akár el is lehetne törölni, hogy
Az új elnök több fontos gesztust tett a kisebbségek felé – holokauszt-túlélőket tüntetett ki, elítélte a szász közösség kollektív bűnössé nyilvánítását és szovjet deportálását – ezért az erdélyi magyar közösség is a történelmi jóvátétel hasonló gesztusaiban reménykedik a román államfő részéről – mutatott rá az EMNT elnöke.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.