A román hatóságok több jogot is megsértettek, amikor visszaállamosították a sepsiszentgyörgyi ingatlant.
A strasbourgi Ember Jogok Európai Bíróságához fordult az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosított épülete ügyében – tájékoztatta a sajtót csütörtökön Kolozsváron Kató Béla püspök és Veress Emőd jogász.
Mint ismeretes, a ploieşti-i táblabíróság 2014 novemberében született jogerős ítéletében megállapította, hogy a restitúciós bizottság jogtalanul szolgáltatta vissza a Székely Mikó Kollégium épületét az EREK-nek és elrendelte, hogy a telekkönyvből töröljék az egyház tulajdonjogát. Az ügyben indult büntetőperben három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Markó Attilát, Marosán Tamást és Silviu Climet, a bizottság tagjait.
Kató Béla sajnálatosnak tartja, hogy valaki
de miután Romániában minden lehetséges út lezárult, a Református Egyháznak muszáj Strasbourgba vinnie az ügyet.
A Mikó-kollégium visszaállamosításáról született döntés törvénysértő, a jogállami alapelvekkel és alapértékekkel összeegyeztethetetlen. Tűrhetetlen, hogy a román állam a saját közösségeit, jelen esetben a reformátusokat kriminalizálja, ezért kell Strasbourgba menni – indokol az EREK püspöke.
.jpg)
Veress Emőd arról beszélt, hogy a Strasbourgba küldött dosszié összeállításán jogászok és egyháztörténészek dolgoztak, az EREK-et pedig egy ilyen ügyekre szakosodott franciaországi ügyvédi képviseli majd a bíróság előtt.
– mondta a szakember. Több vonatkozásban is megsértették egyrészt a tisztességes eljáráshoz való jogot, másrészt a tulajdonjogot, holott mindkettőt garantálja az Emberi Jogok Európai Egyezménye.
Teljesen egyértelmű, hogy a kollégium épületének tulajdonosa a Református Egyház, hiszen amikor hetven évvel ezelőtt államosították, egyházi tulajdonból vették el – mondta Veress.
Az ítélet nem volt tekintettel arra, hogy noha a Mikó telekkönyvében az szerepel: az épület a református kollégiumé, a kollégium tulajdonképpen a Református Egyház belső struktúrájának része – tette hozzá.
Veress szerint nem azt várják, hogy a strasbourgi bíróság visszahelyezze a kollégiumot az EREK tulajdonába, hiszen erre nincs hatásköre, hanem kedvező döntés esetén
lehet majd kezdeményezni Romániában.
Elhangzott: mindenképpen hosszú folyamat lesz, hiszen a strasbourgi bíróság túlterhelt, az ilyen ügyek akár évekig is elhúzódhatnak, ráadásul egy esetleges perújrafelvétel nyomán is további évekig húzódhat Romániában az eljárás.
Kató Béla veszélyesnek nevezte a Mikó-ügyet, hiszen ha jogi precedenst nem is szolgáltathat, kedvezőtlen légkört teremt a többi visszaszolgáltatáshoz, hiszen az egyház tulajdonjoga megkérdőjelezhetővé válik. A püspök szerint erre utaló aggasztó jel is, hogy visszaszolgáltatott nagyenyedi egyházi ingatlanok kapcsán a bíróság jelezte: továbbra is vizsgálható lehetne a tulajdonjog.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.