// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Sportcsarnokavatón temetői kápolna avatásáról beszélt Marcel Ciolacu

// HIRDETÉS

Utólag elmagyarázta, hogy poénkodott, csak senki sem értette.

Sajátos nyilatkozattal fagyasztotta le a közönséget Marcel Ciolacu, a kormánykoalícó legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke.

A politikus még pénteken Besztercén egy sportcsarnok avatásán mondott beszédet, amelyet azzal vezetett fel, hogy mindenkit köszöntött egy olyan temetői kápolna avatóünnepségén, „amely egyszer mindannyiunk hasznára válik majd”.

A jelen levők nem tudták hova tenni a nyilatkozatot, már csak azért sem, mert Ciolacu a folytatásban már sportcsarnokról beszélt, megdicsérve a helyi kivitelezőt, hogy a koronavírus-járvány és a gazdasági nehézségek ellenére sikerült viszonylag rövid idő alatt megépítenie a létesítményt, amely 27 millió euróba került, és mindenkinek hasznára válik majd, aki életben van.

Az esemény vendégei nem tették szóvá a furcsa nyilatkozatot, utólag azonban kiderült, hogy mi állt a hátterében.

Nos, nem az, hogy Ciolacu előtte túl sok tudatmódosító szert fogyasztott, és emiatt emlegetett kápolnát.

Mint kiderült, csak poénkodni akart, a nyilatkozatot ironikusnak szánta

a Temes megyei Vejte nemzeti liberális párti polgármestere, Niculae Pop rovására.

Az ugyanis a sajtó beszámolója szerint azokkal a szavakkal vágta át a nemzeti színű szalagot egy temetői kápolna avatóján, hogy az egyszer majd mindannyiunk hasznára válik.

Ciolacu hétfőn megerősítette, hogy viccnek szánta a furcsa kijelentést, amellyel a vejtei elöljárót akarta savazni.

Mivel a poén nem jól sült el, most közölte, hogy a jövőben majd előre szól, amikor viccelni fog.

Ráadásul az is kiderült, hogy a polgármester nem is azt mondta, amit a szájába adtak.

Mert igaz ugyan, hogy valóban szalagvágással avatták a kápolnát, ami azért egy kissé morbid, Pop azonban közösségi oldalán azt tudatta, hogy a kápolna

minden, a község területén működő egyház és vallási közösség rendelkezésére áll majd,

nem azt, hogy egyszer majd mindenkinek a hasznára válik.

Ezért nem árt előzetesen tájékozódni, ha az ember a koalíciós partner egyik politikusa kárára akar poénkodni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro