// 2025. december 23., kedd // Viktória

Sikertelennek bizonyult Dan Tanasă magyar emléktáblák elleni hadjárata Nagykárolyban

// HIRDETÉS

Hosszas eljárás után döntött a bukaresti törvényszék: nem kell magyar irodalmi szövegrészleteket is tartalmazó emléktáblákat románra fordítani.

A főleg Székelyföldön akciózó magyarellenes Dan Tanasă pár évvel ezelőtt a Szatmár megyei Nagykárolyban két magyar nyelvű emléktábla miatt nyújtott be keresetet a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal ellen.

  • A valamikori megyeházán – melyben jelenleg a Iuliu Maniu Műszaki Líceum működik – egy tábla hirdeti, hogy 1829 és 1834 között vármegyei jegyzőként ott dolgozott Kölcsey Ferenc.

  • Egy másik épületen, az 1-es Számú Általános Iskola falán Petőfi Sándornak még 2003-ban állítottak emléket, aki egyébként Nagykárolyban ismerkedett meg későbbi feleségével, Szendrey Júliával.

Dan Tanasă az Asociația Civică pentru Demnitate în Europa (Civil egyesület az európai méltóságért) nevében indított eljárást arra a törvényi rendeletre hivatkozva, miszerint nem lehet kizárólag magyar nyelvűnek lenniük az emléktábláknak, hanem felül az ország hivatalos nyelvén, románul kell szerepelnie a feliratoknak, és esetleg alatta magyarul. Két esztendeje felszólították a helyhatóságot, hogy harminc napon belül távolítsa el ezeket az emléktáblákat, és helyeztessen ki újakat, melyeken legfelül az állam nyelvén szerepeljen a szöveg.

Kovács Jenő polgármester, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének elnöke mindezek kapcsán akkor kifejtette: tanulmányozzák, hogy az ilyen jellegű – irodalmi idézeteket is tartalmazó – emléktáblákra is érvényes-e a törvényi rendelkezés. Ugyanakkor úgy vélte: szomorú, hogy egyesek közismerten szélsőségeseknek tartottakat szabadítanak rá a nagykárolyiak közösségére. A polgármester arra utalt, hogy Dan Tanasănak helyi csoportosulások hívhatták a figyelmét a magyar nyelvű emléktáblákra. Az egyik román nyelvű helyi portál ugyanis jó barátságot ápol az állandóan a magyarok ellen úszító Dan Tanasăval, rendszeresen népszerűsítik a blogján megjelenő írásokat.

Az RMDSZ nagykárolyi szervezetének közleménye szerint:  hosszas bírósági eljárás után a bukaresti bíróság megalapozatlannak találta a keresetet, tehát elfogadta a nagykárolyi önkormányzat azon vélelmezését, miszerint az előírások nem vonatkoznak az irodalmi jellegű feliratokra.

Kovács Jenő a közleményben közölte, ennek ellenére új táblákat fognak kihelyeztetni, mégpedig olyanokat, amelyeken mind a Petőfi-strófa, mind a Kölcsey-részlet román fordítása is olvasható.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro