// 2026. október 14., szerda // Helén

Semmi különös, csak Románia százmillió eurót ajándékoz Moldovának

// HIRDETÉS

Vissza nem térítendő támogatás formájában.

Nem viccel a bukaresti kormány, amikor Romániát az orosz medve szorító közelségéből az európai integráció útjára terelgető nagytestvér szerepében próbálja feltüntetni: százmillió eurós ajándékkal lepi meg a Pruton túli országot.

Nicolae Ciucă miniszterelnök a pénteki kormányülés elején jelentette be, hogy annak napirendjén szerepelt egy százmillió eurós, vissza nem térítendő támogatás megszavazása is Moldova számára.

Erről még a két ország kormányának februári, Chișinăuban tartott együttes ülésén született megállapodás, és a halogatásban egyébként oly profi román illetékesek most önmagukat meghazudtolva meglehetősen gyorsan rövidre is zárták az ügyet.

A miniszterelnök elmondta, ez a fő eleme azon támogatásnak, amelyet

Moldova fenntartható fejlődéséhez és a szükséges reformok végrehajtásához nyújtanak.

A múlt hónapban aláírt megállapodás tulajdonképpen egy technikai és pénzügyi támogatási programról szól.

Ez konkrétan annyit jelent, hogy a két ország számos téren szorosabbra fűzi az együttműködést.

Ennek nyomán érinti az energetikai, a közlekedési, a közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos, a környezetvédelmi, az infrastruktúra-fejlesztés, a kis és középvállalkozások, a sajtó függetlensége, a közigazgatási reform, a belügy, az egészségügy, az oktatás, a művelődés, a kutatás és az idegenforgalom terén folytatandó kooperációt is.

A cél az európai integrációt célzó partnerség fejlesztése, illetve az, hogy

Moldova Románián keresztül minél jobban kapcsolódjon az Európai Unióhoz.

Bukarest az utóbbi időben nagyon odatette magát a Moldovát érintő ügyekben: Bogdan Aurescu külügyminiszter néhány napja jelentette be, hogy támogatják Moldovát az energiaválság kezelésében, ezért hajlandó területet biztosítani egy gáztározó építésének Moldova számára, ami hosszú távon megoldást jelenthet. Addig is, a földgáz tárolására szolgáló romániai infrastruktúra a Pruton túliak rendelkezésére áll. Ugyanakkor segít alternatív energiaforrások azonosításában is.

Mindez persze nem feltétlenül önzetlen segítség: célja egyrészt az orosz függőség csökkentése a Pruton túli országban, de azért

kimondatlanul az a bukaresti vágy is ott lebeg, hogy Románia előbb-utóbb bekebelezhesse Moldovát.

Ezt a román közbeszédben egyesülésnek nevezik – igaz, ennek a támogatottsága a közvélemény körében most éppen valahol a petrozsényi bányabéka ülepe alatt van: csak a romániai válaszadók 11 százaléka támogatná egyértelműen Moldova államiságának felszámolását oly módon, hogy beolvadjon Romániába.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro