// 2025. január 10., péntek // Melánia
igazságügy

Romániáról vitáztak ma Strasbourgban az EP-képviselők

// HIRDETÉS

A néppártiak, a liberálisok és a zöldek egységfrontot alkottak a román kormányerők által erőltetett igazságügyi reformmal szemben. A szocialisták Dragnea személyét támadták.

A Zöldek/Európai Szabad Szövetség indítványozására napirendre tűzte a román jogállamiság kérdését az Európai Bizottság, miután az elmúlt hetekben tárgyalásokat folytattak a román vezetőkkel, köztük Klaus Iohannis államfővel és Tudorel Toader igazságügyi miniszterrel. Ez utóbbi is jelen volt a ma délutáni strasbourgi ülésen, azonban a PSD EP-frakcióvezetőjének kérése ellenére nem kapott szót a plénumon.

Mintegy 30 EP-képviselő szólt hozzá a témához, akik – ahogy lenni szokott – pártszinezetüknek megfelelően álltak hozzá a román igazságügy helyzetéhez. A néppárti, a liberális és a zöld pártok képviseletében felszólalók bírálták a román kormánynak az igazságügyi törvények módosítására irányuló törekvését, az európai szocialisták mérsékelten nyilatkoztak, míg a PSD és ALDE képviselői azzal vádolták az Európai Bizottság illetékeseit, hogy figyelmen kívül hagyják a román igazságügy által elkövetetett visszaéléseket.

A többség egyetértett abban, hogy hiba lenne a Románia-szerte zajlott tüntetéseket és a civilek által jelzett visszásságokat ignorálni. Volt olyan képviselő, ráadásul éppen a szocialisták közül, aki értetlenkedésének adott hangot: hogyan lehetséges, hogy egy olyan politikus a Román Képviselőház elnöke(Liviu Dragnea – a szerk. megj.), akit az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) európai pénzek ellopásával gyanúsít.

A felszólalók listáját itt találják. 

A magyar EP-képviselők részéről Tőkés László szólalt fel, aki kijelentette: „az igazságügyet nem szabad alárendelni a politikumnak, nevezetesen a csontja velejéig korrupt, utódkommunista szocialista pártnak! A jogállamiság sarokköve az, hogy senki se állhasson a törvények felett. Liviu Dragnea büntetett előéletű és büntető eljárás alatt álló oligarchikus pártvezér sem!”. Az EP-képviselő hozzátette: a jogfosztott romániai magyar közösség a román többségi társadalommal együtt kiáll a jogállamiság helyreállítása mellett.

Az ülést levezető Vera Jourova, az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosa azt hangsúlyozta, hogy nem lehet ilyen mértékű igazságügyi módosításokat végrehajtani anélkül, hogy a Velencei Bizottság tanácsát ne kérjék ki. Szerinte Románia óriási lépéseket tett a korrupció visszaszorítására, kár lenne most visszalépni.     

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve
Székelyhon

Rendőrautó és személygépkocsi balesetezett Székelyudvarhelyen – frissítve

Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt
Székelyhon

Holtan találták otthonában a 28 éves ápolónőt

Holtan találták otthonában a Constanța Megyei Sürgősségi Elsősegélynyújtó Kórház (UPU) 28 éves ápolónőjét, aki állítólag öngyilkosságot követett el.

// még több főtér.ro