A két ország kormánya garanciát vállalt a kiállított, elképesztő összegű tárgyakra.
Megérkezett a debreceni Déri Múzeumba a hétvégén az Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából című kiállítás több mint ezer darabja - közölte a múzeum sajtószolgálata vasárnap.
Közleményük emlékeztet arra, hogy a Déri Múzeum a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum szervezésében kiállítást rendez a Románia területén a 19-20. században előkerült, az őskortól a korai középkorig terjedő időszakból származó arany- és ezüstkincsekből.
„Ilyen nagyságrendű kiállítás utaztatása mindkét állam, Magyarország és Románia múzeumi történetében is példátlan" - olvasható a közleményben.
Az Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából című kiállítás - 31 romániai megyei múzeum kincseiből - 2013. decemberében nyílt meg először Bukarestben, majd bemutatták a projektben résztvevő múzeumok egy részében is.
A megatárlaton látható tárgyak zömét szigorúan őrzött és védett trezorokban tárolták, eddig soha nem kerültek a nagyközönség elé. Ilyen jelentőségű és értékű külföldi kiállítási anyag eddig egyetlen magyar vidéki múzeumba sem érkezett, az esemény jelentősége így messze túlmutat a lokális vagy regionális szinten.
A kiállításban szereplő tárgyak, leletegyüttesek Magyarország, a Kárpát-medence, sőt Európa ős- és kora történetének olyan kiemelkedő emlékei és forrásai, amelyek jelentős része eddig nem hagyta el Románia területét.
A kiállítás rendezése úgy vált lehetővé, hogy a tárgyak összértékére, több tízmilliárd forintra, mind a román kormány, mind Magyarország kormánya állami garanciát vállalt - jelezte a Déri múzeum.
Az összesen 1065 tárgyat bemutató kiállítás a Déri Múzeum Zoltai termében, Galériájában és Kupolatermében kap helyet. A kincseket július 11-től október 15-ig tekinthetik meg a látogatók.
A bukaresti múzeumnak nem ez az első bemutatkozása Debrecenben: a múzeumok éjszakájára érkezett a Déri Múzeumba Bukarestből Bocskai István fejedelmi jogara, amit korábban Magyarországon még nem láthatott a közönség.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.
Nem mindennapi incidens szenvedő alanyává vált egyik olvasónk a Gelence és Hilib közötti határban nemrégiben. Ezek alapján joggal tevődik fel a kérdés, hogy éjszaka ki az úr a mezőn: a gazda vagy a vadász?
Újra felkerül a román focitérképre a Marosvásárhelyi ASA. Ugorhat a jogsi a közlekedési bírság kifizetésének elmulasztása esetén.

Megszorítások: nem lesz több protokollebéd a kormányülések után. Londonban pedig a román lett a legelterjedtebb idegen nyelv.

… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.