// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Bukarest

Románia magára haragította a teljes osztrák politikai elitet

A csendőrökök által megvert osztrák újságíró miatt Románia 2019-es EU-elnökségét is megkérdőjelezik.

Három véletlenszerűen szembejövő hír a hírügynökségek ma délutáni hírfolyamából: osztrák képviselők vonják kétségbe azt, hogy Románia képes átvenni a soros EU-elnökséget 2019-ben, osztrák politikus kéri az ALDE kirúgását az európai liberálisok pártcsaládjából, és az Európai Bizottság elítéli a bukaresti csendőrség erőszakos fellépését az újságírókkal szemben.

A tiltakozási hullámot, különösen az osztrákok keményebb hangvételű nyilatkozatait az váltotta ki, hogy a péntek esti bukaresti tüntetésen a csendőrök megverték az osztrák állami közszolgálati műsorszolgáltató, az ORF egyik operatőrét, a tudósítónak pedig épphogy sikerült kivédenie az egyik csendőr ütését. Az ORF méltán vár bocsánatkérést a román hatóságoktól, akik viszont azzal vannak elfoglalva, hogy a csendőrök példás helytállásáról nyilatkoznak. Az ORF igazgatója elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Európai Unió egyik tagállamában ilyen helyzet álljon elő.

Több osztrák politikus is elítélően nyilatkozott Romániáról az ügy kapcsán:

  • Sebastian Kurz kancellár Twitter-bejegyzésben közölte, elítéli a bukaresti tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépést, és magyarázatot vár Romániától az osztrák újságírók bántalmazása miatt;
  • Othmar Karas (Osztrák Néppárt) szerint korai még eldönteni, hogy a román kormány képes lesz-e a soros EU-elnökség kihívásával szembenézni, de példa nélküli helyzet állhat elő, ha továbbra is erőszakot alkalmaznak a demonstrálókkal szemben;
  • Josef Weidenholzer (Osztrák Szociáldemokrata Párt) úgy vélekedett, hogy megvan az esély arra, hogy Románia a Magyarországon és Lengyelországban kitaposott politikai útra téved;
  • Wolfgang Zinggl (Zöldpárt) a román kormány leváltását követelte, mert szerinte csak egy újonnan megválasztott kormány képes az EU-elnökséggel kapcsolatos feladatok ellátására;
  • Harald Vilimsky (Osztrák Szabadságpárt) szerint nem lesz pozitív hatással az EU-elnökségre a román politikai helyzet, de külső beavatkozásra nincs szükség;
  • Michel Reimon (Zöldpárt) szerint a belpolitikai helyzet nem lesz hatással Románia EU-elnökségére, mivel az országnak kevés mozgástere lesz a 2019-es EP-választások miatt;
  • Beate Meinl-Reisinger, az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) elnöke a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kirúgását indítványozta a liberálisok európai pártcsaládjából, mivel nem maradhat következmények nélkül az, ami történt.

Az Európai Bizottság szűkszavú nyilatkozatban ítélte a romániai hatóságok túlkapásait az újságírókkal szemben.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro