// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

Románia, a földutak országa

// HIRDETÉS

Autópályából iszonyatosan kevés van. És annak is pocsék a minősége.

Romániában kevesebb mint 750 kilométernyi autópálya van, miközben a földutak hossza jócskán meghaladja a tízezer kilométert – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatokból.

A számok önmagukért beszélnek: 2015-ben 64 kilométerrel bővül a romániai autópálya-hálózat, ami 9,4 százalékos növekedést jelent. A sztrádák hossza így eléri a 747 kilométert. Ugyanakkor 10 584 kilométernyi megyei és községi, illetve 15 kilométernyi országos jelentőségű főút továbbra is földút.

A 747 kilométernyi autópálya a romániai közúthálózat 4,2 százalékát teszi ki. Az autópályákba egyébként beszámolták a Nagyszeben és Szászváros közötti sztráda azon, 22 kilométeres szakaszát is, amelyet 2014 novemberében felavattak ugyan, de tavaly szeptemberben ismét lezárták a munkálatok silány – és gyakorlatilag életveszélyes – minősége miatt.

A földutak megoszlása: 15 kilométer főútvonal, 2 024 kilométer megyei és 8 560 kilométer községi út. Ebből 2014 óta 173 kilométernyi megyei és 142 kilométer községi utat sikerült leaszfaltozni.

A romániai úthálózat 38 százaléka, 32 303 kilométer kavicsos vagy földút. A korszerűsített útszakaszok 32 641 kilométert tesznek ki, ami 38 százalékot jelent. 21 ezer kilométer, vagyis az úthálózat 25 százaléka „könnyű burkolatú” útszakasznak minősül.

A 86 080 kilométernyi úthálózat 20,5 százaléka (17 606 km) főút, 41 százaléka (35 316 km) megyei út, 38,5 százaléka (33 158 km) pedig községi út.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn
Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro