A magyarellenes hivatásos feljelentő azt kifogásolta, hogy egy sepsiszentgyörgyi táblán a magyar felirat van felül – csakhogy már rég nem. Eközben az igazságszolgáltatásban kettős mérce működik.
A minden magyar felirat és jelkép miatt azonnal feljelentést tevő, magát civil aktivistának nevező Dan Tanasă, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) alapító elnöke ismét jubilál, és azt harsogja világgá, hogy megint pert nyert a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ellen: ezúttal azért, mert egy, az Erzsébet park bejáratánál elhelyezett táblán nem a román, hanem a magyar felirat van felül. Ami elképesztően alattomos támadás a román államnyelviség ellen, lássuk be.
A bíróság ítéletében csupán az a probléma, hogy a nap huszonnégy órájából huszonnyolcban magyarellenes akciókat folytató alak feljelentése nyomán született ítélet
Erről Antal Árpád polgármester beszélt a Székely Hírmondónak. A park bejáratánál lévő feliratot már régebb lecserélték: felül román írás van.
Ám az, hogy a feliratok sorrendjét kicserélték, nem állítja le a magyarellenes kampányt.
A polgármester egyúttal képbe helyezte a közvéleményt arról, hogy ki is az a „civil”, aki valahogy mindig megkapja a román állami szervek támogatását.
„Nehogy már azt higgye valaki, hogy Dan Tanasă egy magányos román jogvédő. Ő egy szerepet játszik, amelyet a mély állam és a politika szintjéről támogatnak. Ő azért van, hogy folyamatosan mérgezze a levegőt, hogy legyen az igazságszolgáltatásnak lehetősége visszaszabni megszerzett jogainkból, hogy megpróbálja éreztetni a székelyföldi magyarsággal, hogy másodrangú állampolgárok”
– mondta Antal Árpád a lapnak.
És hogy lássuk, mennyire abszurd módon működik egyrészt a Tanasă és a román állami szervek közötti idill, másrészt maga a román igazságszolgáltatás, amely már nyíltan alkalmazza a kettős mércét, íme egy újabb fejlemény: a Brassói Táblabíróság jogerős ítélete értelmében
Naná, hogy ez is a román főcivil műve.
A táblabíróság elutasította Tamás Sándor megyei tanácselnök és a megyei önkormányzat fellebbezését a Kovászna megyei törvényszéknek a zászlók eltávolítását elrendelő júliusi ítélete ellen. A magyar és a székely zászlót Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei szervezetének elnöke adományozta 2016 novemberében a megyei önkormányzatnak az amerikai, a német és az izraeli zászlóval együtt, miután az általa korábban adományozott magyar és székely zászlót egy bírósági ítélet alapján el kellett távolítani a tanácsteremből. Az adományt heves vita után fogadta el 2017 januárjában a megyei tanács.
Kulcsár Terza József akkor elmondta, a zászlókkal arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy Románia etnikai sokszínűségét korábban a németek és a zsidók is erősítették.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.