Szerinte ilyen esetben a sofőrnek kellene fellépni a felelőtlen utasokkal szemben.
Raed Arafat belügyi államtitkár, járványügyi főmindenes éppen kocsikázott be a tévébe, és útközben egy pirosnál megállt egy városi busz mellett Bukarestben. A buszon pedig, elmondása szerint, legalább hárman nem viseltek maszkot. Ettől Arafat eléggé kiakadt, és el is mondta a tévében, hogy ez megengedhetetlen.
Azt is mondta, hogy nem lehet minden buszra egy rendőrt küldeni, aki figyelmezteti a hanyag utasokat a maszkviselési kötelezettségre, ezért aztán a buszsofőrnek kellene fellépni ilyen esetben. Mégpedig úgy, hogy előbb udvariasan megkéri a maszk nélkül felszálló utasokat, hogy vagy vegyenek fel egy maszkot vagy szálljanak le, ha pedig az illetők mindkét felszólítást megtagadják, akkor a busz nem indulhat el addig, amíg a helyzet meg nem oldódik.
Arafat szerint egyébként full pofátlanság, ha valaki nem veszi fel a maszkot a buszon, hiszen ezzel semmibe veszi utastársait, akik viszont teljesítik a kötelezettségüket.
Ha Arafat ilyeneket mond be a tévében, akkor azért lehet rá számítani, hogy a buszsofőröknek tényleg ki lesz osztva a feladat.
Szóval viseljen maszkot a buszon!
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.