Nemcsak a Covid-osztályról tiltottak ki őket, hanem az összes olyan részlegről, ahol fertőzöttek is megfordulhatnak.
Romániában egyelőre még csak pedzegetik, hogy bizonyos ágazatokban, például az egészségügyben dolgozók körében kötelezővé kellene tenni az oltást a negyedik járványhullám megfékezéséért, de konkrét döntés még nem született erről. Olaszországban és Franciaországban – ahonnan Románia sok intézkedést lemásolt az előző járványhullámok alkalmával – már nem opció az orvosok, nővérek, ápolók, mentősök számára az oltakozás, már amennyiben továbbra is betegekkel akarnak foglalkozni. Az első kórházigazgató, aki saját hatáskörben hozott döntést ez ügyben: a dési városi kórház menedzsere, Mihai Pandrea. Az általa vezetett intézményben két hét alatt duplájára nőtt a fertőzöttek száma.
jelenleg 23 koronást ápolnak, ebből hatan súlyos állapotban fekszenek az intenzív terápiás osztályon. A kórházban a személyzet 83%-a oltott, ami nem is annyira rossz arány, mégis, Pandrea jobbnak látja, ha az oltatlan személyzetet olyan osztályokra helyezi át, ahol nem érintkezhetnek koronásokkal. A Covid-19-osztályon kívül kitiltotta az oltatlanokat az intenzív terápiáról, a sürgősségiről, a radiológiáról és más részlegekről is. Elsősorban asszisztenseket érint az intézkedés, akik
Az igazgató elmondta: meggyőződése szerint jelenleg a fertőzöttekkel foglalkozó részlegeken kötelezővé kellene tenni az oltást az egészségügyi dolgozók számára. Mivel központilag nem született döntés, ő annyit tehet, hogy áthelyezi az oltatlanokat egyik részlegről a másikra. Az intézkedésről már tájékoztatta az érintett személyzetet. Désen a lakosságarányos fertőzési ráta szerdán 3,05 ezreléken állt, és egyetlen nap alatt 117 új esetet regisztráltak.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.