Az igények lennének ennyire különbözőek? Vagy lehet, hogy a vasúti szolgáltatások minősége között nem is akkora az eltérés?
Érdekes adatokkal szolgál az az uniós eurobarométer-felmérés, melynek célja felbecsülni, mennyire elégedettek az Európai Unió egyes tagállamaiban az utasjogok biztosításával, a belföldi vasúti szolgáltatásokkal, többek között magukkal a vonatokkal, a vasútállomásokkal és a vasúthálózattal. Kiderült ugyanis, hogy a romániai lakosság elégedettebb a Román Vasúttársaság (CFR) legendásan pocsék működésével, mint az európai átlag az egyes országokban elérhető, valószínűleg messze jobb szolgáltatásokkal. Ennek persze temérdek oka lehet, mindjárt az első lehetséges magyarázat, hogy Romániában a megkérdezettek 13%-a válaszolta azt, hogy az utóbbi egy évben utazott vonattal, míg Európában átlagosan 34%. A romániai megkérdezetteknek csupán a 9%-a halott már arról, hogy léteznek utasjogok, melyek megilletik őket, míg az európai átlag e tekintetben 13%. Már ebből a két adatból is láthatjuk, hogy ez egy rendkívül összetett kérdés, melyben a lakosság igényei, állampolgári öntudata, a megszokás kérdése, a szolgáltatás minősége, a minőség megítélése, stb. egyaránt szerepet játszhat. De lássuk az eurobarométer adatait, melyek szerint:
Az adatokból kiderül, hogy nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy például a fogyatékkal élő vagy csökkent mozgásképességű utasok számára a vasút- és repülőtársaságok kötelesek segítséget nyújtani. A világon egyedül az Európai Unióban léteznek olyan rendeletek, melyek Európa-szerte alkalmazandó közös minimumszabályokat határoznak meg, például a vonatok késése, illetve a járatkimaradás esetére, de csak nagyon kevesen ismerik ezeket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.