A Duna tévé erdélyi vezető pozíciója az éjszaka sugárzott akváriummal együtt a múlt ködébe vész.
Egy a médiafogyasztási szokásokról készített friss felmérés szerint elsősorban a magyarországi tévéket nézik az erdélyi magyarok.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet ez év szeptemberében és októberében készített felmérését Kiss Tamás és Barna Gergő mutatta be hétfőn este Kolozsváron. Az erdélyi magyarságra reprezentatív mintán végzett felmérést egy hasonló, 2007-ben készített felmérés adataival is összevetették.
Kiss Tamás elmondta, míg 2007-ben az erdélyi magyarok preferenciáját a Duna Televízió vezette, jelenleg az RTL Klub az erdélyi magyarok legnézettebb programja. A jelenlegi nézettségi sorban a Duna tévé, a TV2 és a romániai Pro TV következik. A tájékozódás legfontosabb forrásának azonban az erdélyi magyarok is a román nyelven sugárzó Pro TV-t jelölték meg. Kiss Tamás elmondta:
erőteljesen visszaesett a román közszolgálati televízió magyar adásainak a nézettsége.
A rádiózási szokások az autózási szokásokhoz igazodtak. Az erdélyi magyarok többsége autózás közben hallgat rádiót azokban az idősávokban, amikor munkába megy vagy munkából hazafelé tart. A felmérés azt jelzi, hogy előretörtek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók, de a közszolgálati rádió magyar adásai is jól őrizték a pozíciójukat.
Barna Gergő elmondta:
az elmúlt hét évben keveset csökkent az erdélyi magyar lapok olvasottsága,
az írott sajtó piaca azonban rendkívül töredezett, a kínálatot jobbára a kis területen terjesztett helyi lapok jelentik. A mérés szerint a Háromszéknek, a Székely Hírmondónak és a szatmári Friss Újságnak van a legnépesebb olvasótábora. A hírportálok közül a Székelyhon a legolvasottabb, ezt a Maszol.ro és a Transindex követi.
A kutatás szerint az erdélyi magyarok többnyire magyar nyelvű médiát fogyasztanak, elsősorban azonban a rádiózás terén érzékelhető a román csatornák hallgatottságának az előretörése.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.

George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.

… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.

Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.