// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Persze az oltóközpontok személyzetét elfelejtették kifizetni a nagy kampánypörgésben

// HIRDETÉS

Két hónapja egy árva lejt sem kaptak az orvosok és az asszisztensek, sokaknak el is ment kedve az egésztől.

Hétfőn délután elkezdődött a regisztráció az oltáskampány harmadik szakaszára, s természetesen a hatalmas érdeklődés miatt a kormányzati internetes portál is elkezdett „köhögni”, van viszont egy ennél nagyobb baj is az akcióval: Valeriu Gheorghiță koordinátor bejelentette,

az oltóközpontokban dolgozó személyzetet két hónapja nem fizették ki,

márpedig ezért kizárólag az egészségügyi minisztérium a felelős. A beígért vakcinaadagok alapján a kampány akár fel is gyorsulhatna a következő időszakban, Gheorghiță azonban finoman megjegyezte, számos oltóközpontból jelezték már a kampányt koordinálóknak, hogy

egyre több orvosnak és asszisztensnőnek megy el a kedve az egésztől.

Az sem kizárt, hogy egy adott ponton személyzethiány lesz, épp a kampány legnehezebb szakaszában, s amikor egyre-másra jelentik be az újabb oltópontok megnyitását. Erre érkezett is egy magyarázkodó közlemény az egészségügyi minisztériumtól, hogy hát meg kellett várni a 2021-es költségvetés elfogadását, amely március 8-án lett kihirdetve, és ha minden jól megy, jövő héten már el is kezdik osztogatni a pénzt.

Azt korábban mi is megírtuk, hogy a személyzet amúgy nem is keres(ne) rosszul: az orvosok 90 lej/órás, az asszisztensek 40 lej/órás, a regisztrációs pultnál üldögélők pedig 20 lej/órás gázsiért dolgoznak. Eszerint egy orvos például egy 8 órás műszakért napi 720 lejt vihet haza, ami nem is olyan rossz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Székelyhon

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

// még több főtér.ro