// 2025. október 22., szerda // Elod

Pénzügyi kar létesülhet a Sapientián

// HIRDETÉS

Hogy Csíkszeredában vagy Marosvásárhelyen,ez még a jövő zenéje. Mindenképp drukkolunk a projektnek.

Továbbra sem egyértelmű, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi vagy csíkszeredai karán alapítanának pénzügyi kart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) finanszírozásával, az illetékesek ugyanis eltérően nyilatkoznak az ügyben. Matolcsy György MNB-elnök nemrég kifejtette: a jegybank összesen 200 millió forinttal (mintegy 2,8 millió lejjel) támogatja az idén májusban létrehozott, Pallas Athéné nevű alapítványát, amelyen keresztül a felsőoktatás színvonalát erősítik Magyarországon és a határon túl is. A jegybankelnök elmondása szerint a finanszírozásból Kecskemét és Budapest mellett Marosvásárhelyen fejlesztenék a felsőoktatást, pénzügyi karral bővítve a kínálatot. „A magyar közgazdasági és pénzügyi képzésben még mindig a korábbi, mára meghaladott neoliberális közgazdasági iskola tanai, tévedései a meghatározóak” – érvelt Matolcsy György.
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora ezzel szemben úgy nyilatkozott: bár az idei Tusványoson valóban egyeztettek az ügyben a Magyar Nemzeti Bank illetékeseivel, ennek nyomán pedig már körvonalazódik az együttműködés, de önálló kar létrehozásáról eddig nem esett szó. „Abban egyeztünk meg, hogy a központi jegybank különböző módon támogatná a pénzügyi és közgazdasági képzést, például neves oktatók tartanának előadást, a diákjainknak pedig lehetőségük lenne a Magyar Nemzeti Banknál gyakorlatozni. Mivel azonban közgazdaságképzés a csíkszeredai karunkon van, mi ottani együttműködésre gondoltunk” – magyarázta Dávid László.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
Krónika

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja
Krónika

Az internet kedvencei: Erdély 10 legfelkapottabb turisztikai célpontja

Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap