Morális terror, amelynek a célja a nem tetsző vélemények elhallgattatása.
Horia Roman Patapievici író, filozófus szerint a napjainkban tapasztalható politikai korrektség morális terrorként nyilvánul meg, a sztálinizmushoz hasonló rémálomként, amely a szólásszabadságot fenyegeti.
Patapievici a bukaresti Bookfest könyvvásáron, Traian Ungureanu publicista és Európai parlamenti képviselő Európa ostobái. Hogyan lesznek öngyilkosok a civilizációk című könyvének bemutatóján fejtette ki véleményét.
„Az ördög legnagyobb sikere, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy ő maga nem létezik – ezt a teológiai bölcsességet tökéletesen illusztrálva járnak el a politikailag korrektek is. Ha felveted a kérdést, ártatlan szemekkel – mivel ők, ugyebár, nagyon nyílt elméjűek – azt mondják majd: de hiszen ez nem igaz! És ha érvekel hozol, azt mondják majd, hogy neeem, ez tendenciózus félreértelmezés. És elmagyarázzák, hogyan állnak a dolgok »valójában«.”
A filozófus szerint jelenleg mintha a sztálinizmus visszatérésének rémálmát élnénk, amely az 1950-es években megszabta, ki nyithatja ki a száját, ki beszélhet. A fizikai terror helyett most morális terror van, ami nem más, mint az ember abbeli félelme, hogy a civilizált világon kívülre kerül.
Manapság a politikai korrektség ideológiaként arra alapoz, hogy az ember egy bizonyos értékközösséghez kíván tartozni.
„Ezzel a hovatartozással egy sorsközösséggel is azonosulsz. Ha pedig elszakadsz tőle, akkor megbélyegeznek: rasszista vagy, iszlamofób vagy, haladásellenes vagy és így tovább.”
A politikai korrektség kezdetben csupán a szavak helyes használatának pedáns ellenőrzése volt, mára azonban mozgalommá vált, amely stigmatizál minden őt érő bírálatot – tette hozzá Patapievici.
„A muszlim, iszlám terrorizmus egy Korán-értelmezésre és a hagyományokra támaszkodik, ez az értelmezés pedig sajnos egyáltalán nem periférikus, mivel a muszlim többség nem utasítja el, a radikálisok pedig mindig menedéket találnak ezekben a közösségekben, amelyeket a politikai korrektség jegyében, ugye, gondosan meg kell különböztetni a szélsőségesektől. Csakhogy abban a pillanatban, ahogy erről elkezdesz beszélni, máris jön a megbélyegzés, iszlamofób vagy, rasszista vagy. (…) És amikor a rasszista bélyeget arra használják, hogy elhallgattassanak azzal a fajta finom cenzúrával, amely az egyetemeken, a médiában, a politikában vert gyökeret és amely a politikai korrektség tabui függvényében jelöli ki, hogy miről lehet és miről nem lehet beszélni – nos, akkor mutatkozik meg a politikai korrektség potenciálisan pusztító ereje a szólásszabadság tekintetében és a nyugati szabad civilizáció felépítése tekintetében. Látjuk a problémákat, robbanékonyak, de meg van kötve a kezünk és a lábunk”.
Horia Roman Patapievici szerint az iszlamofóbiát a politikailag korrektek találták ki, hogy kizárják a vitából azokat, akik a dolgokat a nevükön nevezik. Hangsúlyozta: semmi baja az iszlámmal, jó ismeri a Koránt és a középkori arab filozófiát és csak a politikailag korrektek vádolhatják iszlamofóbiával.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.