Újabb hivatalos statisztikában került az utolsó helyre az ország.
Nem fest túl hízelgő képet a romániai viszonyokról az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat által kiadott új jelentés, amely szerint átlagosan Romániában dolgoznak a legrövidebb ideig a polgárok életük során. Eszerint egy romániai polgár átlagosan 31,3 évet tölt a munka mezején, amivel a lista utolsó helyét sikerült megcsípni. Némi meglepetésre nem egy kelet- vagy közép-európai tagállam van hasonló helyzetben, hanem Olaszország, ahol alig több, 31,6 év az az átlagos időtartam, amíg egy polgár munkavállalóként tevékenykedik. Hasonló cipőben járnak a görögök is, ott ez az időtartam 32,9 év. A lista élén a szorgos hollandok állnak 42,5 évvel, a második hely a svédeké (42,3 év), a harmadik pedig a dánoké (40,3 év). Magyarország a maga 36 évével a középmezőnybe tartozik, ezzel egyébként az uniós átlag szintjén van.
A szakemberek szerint a többi országhoz képest rövid munkával töltött időszak egyik oka az, hogy a romániai életkörülmények miatt mintegy tíz évvel rövidebb a várható időtartam, mint a kontinens boldogabbik felén. Erre ráadásul rátevődik az is, hogy még mindig sokan dolgoznak bejelentetlenül, hogy a munkáltató és ők maguk is megússzák az adók és járulékok befizetését. A feketemunka pedig értelemszerűen nem kerül be a hivatalos nyilvántartásokba, így torzítja a valós adatokat.
Egy romániai férfi átlagosan 35 évig dolgozik, míg egy nő 27,4 évig. Ezzel a 7,6 éves különbséggel a harmadik helyen áll – az elsőn Olaszország 9,1 évvel, a másodikon pedig Málta 8,4-gyel.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.