Egy nap alatt ugyanis 15 százalékkal emelkedett a frank árfolyama. A kormány segítségét kéri az eladósodottak ügyvédje.
A kormány közbelépését kérte Gheorghe Piperea, a svájci frankban eladósodott romániai devizahitelesek egyesületének ügyvédje csütörtökön, miután a jegybank az előző napinál 15 százalékkal magasabb, 4,32 lejes frank-árfolyamot tett közzé. A svájci jegybank csütörtökön eltörölte az euróval szembeni árfolyamküszöbét, aminek hatására a frank
Csütörtökön napközben egyes bankoknál a frankot a csütörtökön 4,5 lejes árfolyamon jegyzett eurónál is drágában adták. Valójában azonban nem folyt kereskedés, a bankoknál és valutaváltóknál a frank vásárlási árfolyama nem emelkedett.
Piperea a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: Romániában legalább 150 ezer frankhiteles van, túlnyomó többségük 25-30 éves lejáratú lakáshitelt vett fel, amit most már képtelen az eredeti árfolyam több mint kétszereséért törleszteni. Az ügyvéd szerint
Romániában tavaly megszaporodott a bankokat tisztességtelen szerződési feltételek vádjával perelő hitelesek száma, miután a román bíróságok több esetben az adósok javára döntöttek. Decemberben például a Volksbank egyik ügyfele bírósági úton elérte, hogy frankhitelét a szerződéskötéskor jegyzett árfolyamnál 10 százalékkal magasabb árfolyamon lejre váltsák. A frankhitelesek ügyvédje szerint ezt a megoldást kellene a bukaresti kormánynak rendeleti úton kiterjesztenie a többi bajbajutott devizahitelesre is. Piperea szerint ez a bankoknak is kisebb veszteséget jelentene, mintha adósaik tömegesen fizetésképtelenné válnak.
Dan Suciu, a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője ugyanakkor nyugalomra intett: szerinte
Suciu úgy vélekedett: néhány napon belül lecseng a frank-pánik és nem fog megismétlődni 3-4 évvel ezelőtti válság. A BNR szóvivője szerint a román bankrendszert nem fogja megrendíteni a frank heves árfolyammozgása, tekintettel arra, hogy a hitelek kevesebb mint 5 százaléka van frankban.
Az országban a nem teljesítő hitelek aránya tavaly áprilisban meghaladta a 20 százalékot, azóta azonban 15 százalék körüli értékre csökkent, miután a BNR mérlegük megtisztítására, a hitelkockázati fedezet növelésére és a hitelezés újraindítására szólította fel a bankokat.
Fotó: plazaromania.ro
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.