A magyar kormányfő a nemzeti ünnep alkalmából mondott beszédében azt mondta: most dől el, Európa népei visszaveszik-e saját nemzeti életük politikai irányítását az európai bürokratáktól.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt mondott ünnepi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszel, a globalizáció és a pénzügyi speklulánsok elleni harca biztatta a megemlékezőket.
A kormányfő beszéde elején – miután köszöntötte azokat, akik átérzik, hogy a magyar a szabadság népe, „egy különleges szabadságnemzet” – kiemelte: eshet eső, fújhat metsző szél, jöhet könnygáz vagy lovas roham, „összegyűlünk, mert éljünk bárhol is a világon, ma emlékezni akarunk”.
Beszédét a forradalom tágabb értelmezésével kezdte:
„meg akarta semmisíteni a múltunkat és a kultúránkat is”. Mint mondta, a fizikai és szellemi terror megismétlődése ellen a nemzeti emlékezet a legerősebb fegyver. A miniszterelnök arról beszélt, hogy a saját szabadságunkat mindig nekünk kell megvédenünk, más sohasem fogja.
„1956-ban az a csodálatos ország bontakozott ki az elnyomás félhomályából, amire mindig is vágytunk” – fogalmazott, kijelentve: a forradalom nemzeti forradalom volt. Mint mondta, a gyárakban dolgozókról egy csapásra kiderült, hogy nem nemzetközi proletárok, hanem magyar munkások. „Erre a pillanatra mindig emlékezni fogunk, amíg egyetlen magyar is él a Földön” – tette hozzá Orbán Viktor.
Azt is hangsúlyozta, hogy „mi nem csak emlékezünk, de nem is felejtünk. Azokat sem felejtjük el, akik velünk szemben álltak”. A nyugatiak, ha csodálták is az 1956-os magyar forradalmat, nem értették – mondta Orbán Viktor.
„Nem értették, miért harcolunk olyan túlerővel szemben, amelyet emberi számítás szerint aligha győzhetünk le. Nem értették, hogy azért küzdünk, mert a végsőkig ragaszkodunk a saját kultúránkhoz és életformánkhoz, és nem akarunk föloldódni senkinek az olvasztótégelyében” – fogalmazott a kormányfő.
Hangsúlyozta: „azt akarjuk, hogy tiszteljék azt, akik és amik vagyunk”, hiszen a magyarok ezer éven át őrizték Európa határait és küzdöttek a nemzeti önállóságukért. „Bátor és harcos nemzet vagyunk, amely jól tudja, akit nem tisztelnek, azt megvetik” – mondta, kijelentve: „azért nem értenek bennünket Brüsszelben ma sem, mert már akkor sem értettek”. Orbán Viktor szerint Európa vakvágányra futott, a pénzügyi spekuláns birodalom ejtette foglyul Brüsszelt és jó néhány tagállamát is.
Fotó: MTI | Kovács Tamás
A 20. században katonai birodalmak okozták a bajt, most a globalizáció farvizén pénzügyi birodalmak emelkedtek fel. Nincsenek határaik, de van világmédiájuk, és vannak tízezerszám megvásárolt embereik. Gyorsak, erősek és brutálisak – tette hozzá.
Orbán Viktor szerint most, három évtized után
A szabadság 1990-es kivívása után most újra történelmünk fordulópontjához érkeztünk – hangsúlyozta.
A kormányfő szerint ma minden választás sorsdöntő Európában. Most dől el – folytatta –, Európa népei visszaveszik-e saját nemzeti életük politikai irányítását, a gazdasági elitekkel összefonódott európai bürokratáktól. Most dől el, sikerül-e visszaszereznünk a régi, multikulturalizmus előtti nagyszerű Európánkat – hangoztatta. Orbán Viktor szerint még mindig sokan gondolják, hogy ez lehetetlen, de 1956-ban, 1988-ban és 2010 előtt sem hittek a változásban.
„Hányan hitték volna október 23-án reggel, munkába menet a villamoson, hogy estére a Sztálin-szobor helyén már csak két csizma marad? Hányan hitték 1988-ban, hogy a kommunizmust egy éven belül megrogyasztjuk, rászámolunk és leléptetjük, a szovjet csapatokat pedig kiparancsoljuk az országból? S hányan hitték 2010 előtt, hogy hamarosan új, nemzeti alapokon álló, keresztény kultúrájú és családjainkat megvédeni képes alkotmányunk lesz?” – sorolta a miniszterelnök.
Azt mondta: „hinni akartuk, hogy a régi bajok már nem térhetnek vissza”. Hinni akartuk – folytatta –, hogy a kommunisták hagymázas álma, hogy magyarok helyett „homo szovjeticust” faragjanak belőlünk, soha többet nem jöhet elő. Orbán Viktor azt mondta, most elképedve látják, hogy
A miniszterelnök azon véleményének is hangot adott, hogy a pénzügyi spekuláns birodalom hozta Európa nyakára az újabb kori népvándorlást, a migránsok millióit, az új bevándorlók invázióját. Ők dolgozták ki azt a tervet, amellyel Európát kevert földrésszé akarják alakítani – tette hozzá. Orbán Viktor szerint mivel Közép-Európa migránsmentes övezet, ezért az Európa jövőjéért folyó küzdelem ide összpontosul. Amíg Brüsszel nem nyeri vissza szuverenitását, addig Európa kormánykerekét sem lehet a helyes irányba fordítani – hangoztatta.
Fotó: MTI | Koszticsák Szilárd
A következő választás esélyesének nevezte Orbán Viktor pártját, a Fideszt. A miniszterelnök szavai szerint a tét nagy, „semmit sem vehetünk félvállról”. Mint mondta, még nem érdemelték ki a győzelmet, ahhoz mindenkire szükség lesz, ezért a következő hónapokban készülődni fognak: „márciusban újrakezdjük, és akkor áprilisban ismét győzni fogunk”.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: „nekünk senki sem mondhatja, hogy lehetetlen”. A népvándorlást meg lehet állítani, a globalizációt féken lehet tartani, Brüsszelt meg lehet zabolázni, a pénzügyi spekuláns tervét meg lehet lékelni, az európai egyesült államok őrült ötletére kényszerzubbonyt lehet húzni – hangsúlyozta, hozzátéve, ehhez csak az kell, hogy Közép-Európában
A kormányfő szerint ha meg sem próbáljuk, akkor nem is sikerülhet, valamennyi esély mindig van. „1956-ban megmentettük a nemzet becsületét. 1990-ben visszavettük a szabadságunkat. 2010-ben pedig a nemzetegyesítés útjára léptünk” – hangoztatta.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.