A Politico listát készített az Európát alakító személyiségekről.
A tekintélyes amerikai Politico portál Brüsszelben működő európai kiadása közzétette 28-as toplistáját, amelyen olyan személyiségeket rangsorolt, akik meghatározó módon alakítják és felrázzák Európát.
A Politico az EU 28 tagállamának mindegyikéből kiválasztott egy személyt, majd rangsorba állította őket.
Az első helyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök áll. „A kisvárosi lázadó, aki segített ledönteni a falat. Most ő építi fel” – írja felvezetőjében a Politico. Az indoklás szerint az Orbán-márkájú politika az új norma Európában, elemei megtalálhatók a francia politikától a lengyelig, a görögtől az olaszig és a britig. Orbán az illiberális politika európai felemelkedésének a megtestesítője, de tehetséges és sikeres politikusként ellenáll mindenféle besorolási kísérletnek.
A Politico szerint a migrációval kapcsolatos politikájával, a szögesdrótkerítés megépítésével, a vízágyúk készenlétbe helyezésével Orbán Viktor eltolta az európai vitát a menekültek befogadásától a bevándorlók megállításának mikéntje felé.
Laura Codruţa Kövesi is szerepel a listán, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezető ügyészét a lista 21. helyére rangsorolta a Politico. Kövesi 33 évesen lett Románia első női főügyésze, hét évvel később a DNA élére nevezték ki. A románok régóta sejtik, hogy politikusaik korruptak, Kövesi volt az, aki megmutatta, hogy a korrupció mennyire kiterjedt – állapítja meg a Politico. Az idei év első kilenc hónapjában az általa vezetett DNA 14 egykori vagy jelenlegi törvényhozó, négy miniszter és tíz polgármester ellen emelt vádat, Victor Ponta miniszterelnök le is mondott – fűzi hozzá.
A romániai átlagpolgárok azzal a reménnyel tekintenek Kövesire, hogy a román politikát és társadalmat meg lehet tisztítani a mindent átható korrupciótól – írja a Politico.
A lista egyébként meglehetősen tarka: szerepel rajta például Horst Seehofer bajor miniszterelnök (a negyedik helyen), a Refugees Welcome alapítói, Stromae belgiumi elektronikus zenész, Panti Bliss ír transznemű melegjogi aktivista, vagy az észt Taavet Hinrikus, a Skype legelső alkalmazottja, a TransferWise pénzváltó platform létrehozója, a jelenlegi leggazdagabb észtországi üzletember.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.