// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Ön ismeri a jogait? Ha nem, itt az ideje, hogy megismerje

// HIRDETÉS

A Jogaink Egyesület célkitűzése jogi fórumot és jogsegélyszolgálatot is működtetni – utóbbit elsősorban kisebbségjogi, nyelvhasználati ügyekre „tartanák fent”.

A kolozsvári székhelyű Jogaink Egyesületet egyelőre – ahogy mondani szokás – kicsiny, de lelkes csapat működteti: Kis Júlia, Takács Kató Kata és Silye Attila gyakorló ügyvédek, akik a napi mókuskerék mellett nyitnának a civil szféra felé kezdeményezésükkel. Azt tapasztalják ugyanis – mint azt elmondták a Bulgakov kávéházban tartott sajtótájékoztatójukon –, hogy a jogászszakma túlságosan bezárkózott saját világába, a jogi zsargon pedig jobbára érthetetlen a nagyközönség számára.

Ezért aztán igyekeznek közérthető nyelvezettel eljuttatni a polgárokhoz – főként a fiatalokhoz – azokat az ismereteket, amelyek segíthetnek saját jogaik gyakorlásában. Ezért adták ki a Jogi kisokos című zsebkönyvet, valamint tartanak előadásokat iskolákban, rendezvényeken (például a Kolozsvári Magyar Napokon), és indították el a jogaink.ro honlapot is. 

És ami fontos: mindezt magyar nyelven. A romániai magyarokat ugyanis – ezt megerősíti Árus Zsolt is, aki a projektet támogató Székely Nemzeti Tanácsot képviseli – naponta érik olyan „apró” jogsértések, amiknek az emberek igazából nincsenek is tudatában, megszokták, hogy ez az úzus. 

Az egyesület tevékenysége azonban nem korlátozódik a kisebbségi, nyelvi jogokra: a kezdeményezés egyik „iránya” egy jogi fórum létrehozása. A honlapon vagy akár a Facebook-oldalukon bármilyen természetű jogi szaktanácsadást vállalnak, kezdve attól, hogy milyen jogaink vannak, ha igazoltat egy rendőr, egészen a kft.-alapításra vonatkozó szabályokig.

A jogsegélyszolgálat azonban már más szintje a Jogaink Egyesület munkájának: elsősorban konkrét kisebbségi, nyelvi, jelképhasználati jogsértésekkel kapcsolatos ügyek képviseletét látnák el. Mint fogalmaznak, abban szeretnének segíteni, hogyan lehet magyarként jogi síkon boldogulni Romániában. A hatósági jogsértések elkövetésének módozatai ugyanis „kifinomultabbá” váltak, de ezen a területen azért bőven van még pótolnivaló.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro