// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Ön is úgy gondolja, hogy jobb lenne, ha ismét kötelező volna az egyenruha az iskolákban?

// HIRDETÉS

Az AUR terjesztett be erre vonatkozó törvényjavaslatot.

Sokakat érintő témában terjesztett be törvényjavaslatot a szenátusban a szélsőséges Románok Egyesüléséért Párt (AUR): a párt azt szeretné, ha az 1990 előtti időszakhoz hasonlóan ismét bevezetnék az iskolai egyenruhákat első osztálytól tizenkettedik végéig.

Mint ismert, már ma is vannak olyan iskolák, ahol van saját egyenruha, de sokak szemében – akik megélték az 1990 előtti időket – az egyenruha a diktatúra jelképe, ezért ódzkodnak tőle.

Az AUR viszont számos érvet felhoz amellett, hogy miért lenne mégis jó.

Elsősorban azért, mert

elfedné a diákok közötti szociális különbségeket,

hiszen a tehetősebb szülőkkel rendelkező tanulók nem feszíthetnének a márkás cuccokkal az iskolában, ami egyrészt a szegényebb diákok körében kisebbrendűségi komplexust eredményezhet, másrészt ki is rekeszthetik őket.

Azt a párt is elismeri, hogy a 80-as évekre a szovjet típusú egyenruhák bevezetése nyomán az akkori diákok ellenszenvvel tekintettek az uniformisokra, viszont az 1945-öt megelőző időszakban éppen hogy büszkeséggel töltötte el a tanulókat, ha egy nagy presztízsű iskola egyenruháját viselhették.

Megjegyzik, hogy Romániában ugyan nem születtek tanulmányok az egyenruha hasznáról, de az Egyesült Államokban például igen: a Houstoni Egyetem egyik vizsgálata például kimutatta, hogy lányiskolában 3 százalékkal javultak a teszteredmények az uniformis bevezetése után.

Szakértőkre hivatkoznak, akik szerint az egyenruha hozzájárul ahhoz, hogy a diákok jobban koncentráljanak a tanulásra, hiszen nem azzal foglalkoznak, mit vegyenek fel, más felmérések eredményei pedig azt mutatják, hogy

büszkévé teszi a diákokat, amiért egy közösséghez tartozhatnak.

Emellett anyagilag is kevesebb terhet ró a szülőkre, hiszen az egyenruhát elvileg egyszer egy évben kell megvásárolni.

Más praktikus indokokat is felsorolnak: eszerint könnyebb lenne kiszűrni a „betolakodókat”, akik egyébként észrevétlenül bejuthatnának az iskolákba.

Egy kaliforniai felmérésre is hivatkoznak, amely szerint az egyenruha bevezetése hozzájárult az erőszakos incidensek 34, a fegyveres támadások 50, a verekedések 51, a szexuális agresszió 74, a drogbirtoklás 69, illetve a garázdaság 18 százalékos csökkenéséhez.

Az sem utolsó szempont, hogy egy jól eltalált, elegáns egyenruha a munkaerő-piacra is jól felkészíti a diákokat, hiszen megtanítja őket elegánsan és a környezetnek megfelelően öltözködni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro