// 2024. október 4., péntek // Ferenc
autópálya

Olyan iramban épül az autópálya Bihar megyében, mintha nem lenne holnap

Kenterben ver mindenkit a sztrádát építő cég.

Romániában ma már jóformán közhelyesnek számít amiatt panaszkodni, hogy alig van autópálya, ami pedig épül, az nagyon lassan készül.

Na, erre cáfoltak most rá Bihar megyében az A3-asz észak-erélyi autópálya építői, akik valami irtózatos iramban kezdték el a sztráda építését.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Bihar község és az országhatár közötti 5,35 kilométeres szakasz megépítésének jogát a nagyváradi Trameco cég vezette konzorcium nyerte el. Az óvások miatt azonban csak idén tavasszal foghattak hozzá a munkálatokhoz, amelyeket aztán az esős idő is hátráltatott.

Na, de amikor hozzáfogtak, akkor nem volt kecmec: a cég szerint egyetlen hónap alatt, júniusban a munkálatok 10 százalékát már el is végezték.

Ezzel ők a leggyorsabbak,

náluk sebesebben egyetlen, jelenleg autósztrádát építő cég sem dolgozott júniusban.

A második helyezett Spedition UMB például, amely Bákó körgyűrűjén dolgozik, csupán a munkálatok 2 százalékát végezte el júniusban, a harmadik Straco pedig, amely szintén az észak-erdélyi sztrádát építi a Marosugra és Aranyosgyéres közötti szakaszon, 1,88 százaléknyi munkát végzett el.

A Biharban dolgozó Trameconak ugyanakkor még nagyobb sebességre kell kapcsolnia, ha teljesíteni kívánja a célkitűzést, hogy év végéig elkészüljön a nyúlfarknyi szakasz, mivel a tervek szerint jövő év legelején Magyarországon már elkészül az M4-es autópálya országhatárig érő szakasza, és

égő lenne, ha a határ túloldalán akkor még semmi sem kapcsolódna hozzá.

Ezek az autópályák azok, amelyek Nagyváradot bekötik az európai autópálya-hálózatba, ehhez azonban el kell készülnie a Várad és az autópálya közötti felhajtónak – amire várhatóan 2022-ig kell várni.

Az észak-erdélyi autópályából pedig egyelőre Biharban csak ez az alig több, mint 5 kilométeres szakasz épül, mivel a két másik, jóval hosszabb szakasz megépítésére meghirdetett pályázat egyikének eredményét megóvták a riválisok, amásiknál pedig épp hogy győztest hirdettek.

Így nézett ki egyébként június végén a most épülő Bihar megyei szakasz: 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro